2013-01-15 17:57:05• hírek • MTI

Csendőrökkel őriztetnének egy vasútvonalat

Csendőrökre bízná a Bukarest-Konstanca vasútvonal őrzését az új román közlekedési miniszter, mert a fémtolvajok rendszeresen ellopják a jelzőberendezések alkatrészeit, s emiatt a vonatok órákat késnek - közölte kedden az Adevarul című lap internetes kiadása.

A fővárost a tengerparttal összekötő vasútvonalat alig néhány éve újították fel, a szerelvények mégis csak óránként 30 kilométeres átlagsebességgel vánszorognak. A 230 kilométeres utat negyed évszázada két és fél óra alatt tették meg a gyorsvonatok, most több mint öt órát tart az utazás.

A román vasúttársaság (CFR) vezetői azt állítják, hogy rendszeresen kijavítják a megrongált berendezéseket, de a tolvajok újból és újból kárt tesznek bennük. A portál szerint tavaly 130 ellopott relét kellett pótolnia a CFR-nek.

Relu Fenechiu közlekedési miniszter egy tévéműsorban azt ígérte, hogy két hónapon belül ismét a régi sebességgel közlekednek majd a vonatok a főváros és a tengerpart között.

Az Adevarul úgy tudja: a szaktárca sürgősségi rendelet elfogadását javasolja a bukaresti kormánynak, amelynek értelmében a csendőrség fogja őrizni az elszemtelenedett tolvajok által kipécézett vasútvonalat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: