2017-10-19 11:51:24• hírek • Bede Emőke

Csempészet ellen kampányol Szatmárnémetiben az ACTIV

Az Asociația Combaterea Traficului Ilicit „Viitorul” (ACTIV) képviselőjét, Daniel Maracineanu-t fogadta ma Darius Filip megyei prefektus. A találkozón, amelyen Magyar Lóránd és Erdei István parlamenti képviselők is részt vettek -  Maracineanu az általa képviselt szervezet tevékenységét és célkitűzéseit ismertette a jelenlevőkkel.

Mint a prezentációból kiderült, az ACTIV elsősorban azokat a kezdeményezéseket szeretné koordinálni és támogatni, melyek a  csempészet negatív hatásainak tudatosításával foglalkoznak. Emellett az egyesület szeretne közvetítő szerepet is betölteni az állam, a fogyasztók és azon termelők között, akiket hátrányosan érint az illegális termékbehozatal.

„Szeretnénk felderíteni azokat a problémákat, melyekkel a hatóságoknak és a város közösségének szembe kell néznie, ha csempészetről van szó. Megvitatjuk a lehetséges lépéseket, majd reményeink szerint ezekből egy országos szintű stratégiát sikerül alkotnunk, melyet  a román parlamentben is bemutatunk az év végén” - mondta el az ACTIV képviselője.

Hogy hiteles és releváns információkkal szolgálhasson, az egyesület ez év júliusában országos közvéleménykutatást végzett. A felmérés során kiderült, hogy a társadalom 94 százaléka az alacsony életszínvonalnak tudja be a csempészet életképességét, viszont nem elhanyagolható faktor a politikusok probléma iránti közömbössége, a korrupció és a más országokkal szembeni árkülönbség sem.

Ugyancsak ez a tanulmány mutatott rá arra is, hogy a csempészáru gyenge minősége nem rettenti el a társadalmat a vásárlástól. Mint kiderült, a kedvezőbb áraknak köszönhetően a lakosság előszeretettel választja a csempészet útján érkező dohánytermékeket és alkoholos italokat. Öröm az ürömben, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége sosem vásárolna illegális forrásokból származó gyógyszereket.

Daniel Maracineanu a találkozó végén elmondta, Szatmárnémeti csak az első állomása az egyesület előadássorozatának, a közeljövőben az észak-nyugati régió más városaiba is ellátogatnak, ugyanis ez a terület a leginkább érintett a tárgyalt problémakörben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: