2010-09-23 17:03:19• hírek • Szatmár.ro

Csempészeket buktatott le a rendőrség

Egy évnyi megfigyelés után került rács mögé a nemzetközi bűnszervezet.

A Szatmár Megyei Rendőrség vezetői egy nagyszabású, közel egy éven keresztül tartó akció kapcsán tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön. A ''Németországi Akció'' fedőnevű nyomozás során egy komoly csempészhálózatot figyeltek meg, majd buktattak le. A csempészek Ukrajnából és duty free boltokból, illetve Aradon szerezték be az olcsó dohányárút, amit Magyarországon keresztül Németországba szállítottak, ahol értékesítették azt.

A csempészek tevékenységét 2009 májusa óta figyelték, a hálózat lebuktatására pedig csak több mint egy év múlva került sor, a németországi rendőrök bevonásával. A csempészet megszervezője egy román-német kettős állampolgárságú személy, Vasile Boldos volt, akinek Augsburgban volt bérelve egy raktárhelyisége, illetve ott parkoltak az autók is, amelyekből a németországi klienseknek eladták az árút.

A folyamat nagyjából így nézett ki: Boldos bűntársai a duty free üzletekből és Ukrajnából beszerezték az árút, amit egy magyarországi cég nevére bejegyzett kisbusszal illetve teherautóval szállítottak Németországba. Mindkét járműben külön rejtekhely volt előkészítve a csempészárúnak. A megérkezett árút aztán Boldos felesége, Gerlinde Zeller-Boldos, német állampolgár értékesítette.

A hálózatban fontos szerepet játszott még Antal Sándor (magyar állampolgár), Patrauta Alexandru és Varga Silviu Florin, akik a szállítással foglalkoztak. A csempészek között volt még több román állampolgár - köztük öt Szatmár megyei illetőségű  személy is.


A bűnözői csoport a rendőrség illusztrációján
A bűnözői csoport a rendőrség illusztrációján


A csoport lebuktatása után a német hatóságok indítottak ejárást a csempészek ellen, minek eredményeképpen a banda vezéregyéniségei Vasile Bolbos és Patrauta Alexandru három év és hat hónapos börtönbüntetést kaptak, Gerlinde Zeller-Boldost pedig fél év felfüggesztett szabadságvesztésre és 20 ezer euró pénzbírság befizetésére kötelezték. A banda többi tagjának a tárgyalása folyamatban van.


A csempészárú útja
A csempészárú útja


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: