2019-05-20 05:22:17• hírek • MTI

Csekély hatással lesznek az amerikai szankciók a Huawei alapítója szerint

Nem lesznek számottevő hatással, bár a cég növekedését kissé lassíthatják Huawei Technologies ellen életbe léptetett amerikai szankciók - idézi a Nikkei Asian Review hírportál a kínai távközlési berendezésgyártó konszern alapító-vezérigazgatóját.

Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a Huawei Technologies alapítója a cég központjában Sencsenben szombaton a japán médiának adott interjúban hangsúlyozta, hogy vállalata semmilyen illegális dolgot nem követett el. Egyúttal hangot adott annak a meggyőződésének is, hogy az amerikai intézkedéseknek csak korlátozott hatása lesz a Huawei üzletmenetére és kevéssé befolyásolja a cég hosszú távú növekedési kilátásait.


"Semmilyen törvénybe ütközőt nem követtünk el" - fogalmazott a cég vezére az amerikai szankciók bejelentése óta adott első interjújában. "Növekedésünk lelassulhat ugyan, de csak kismértékben" - tette hozzá, megjegyezve, hogy az éves bevétel növekedési üteme valószínűleg 20 százalék alatt lesz. 


A Huawei Technologies tavalyi 105 milliárd dolláros (721 milliárd jüan) forgalmával a világ legnagyobb mobil távközlési berendezés gyártója. Tavaly 67 milliárd dollárt fordított alapanyagok és alkatrészek beszerzésére világszerte, ebből 11 milliárd dollár értékben vásárolt amerikai cégektől alkatrészeket. 


Donald Trump amerikai elnök a múlt héten szerdán elnöki rendeletet írt alá az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről. Pénteken pedig Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek és technológiák eladását a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatnak. A minisztérium rendelete alapján a Huawei 68 leányvállalata került világszerte feketelistára, kéttucatnyi országban.


"Az ilyen, az üzleti partnereket fenyegető politika csak kedvét szegi a vállalatoknak ha kockázatvállalásról lenne szó és végül az Egyesült Államok hitelvesztéséhez vezet" - mondta Zsen Cseng-fej. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Donald Trump kereskedelmi politikája viszont nagyban hozzájárul a kínai gazdasági reformfolyamat felgyorsításához, "és ennek köszönhetően a későbbiekben reményeim szerint javulni fog közöttünk a viszony".


Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy vállalata semmilyen téren nem fog engedni Washington nyomásának. "Nem fogunk változtatni sem vezetőségünkön, sem nem fogunk külső felügyeletet elfogadni ahogy a ZTE tette" - mondta, utalva a ZTE ellen tavaly elrendelt amerikai szankciókra, amelyek kis híján csődbe sodorták a kínai technológiai céget.


Az alkatrészbeszerzésekről szólva a Huawei vezérigazgatója kijelentette: folytatják saját áramköreik fejlesztését a szankciók hatásának mérséklése érdekében. "Semmi gond" nincs azzal, ha a Qualcomm és más amerikai áramkörgyártók leállítják szállításaikat a Huaweinek. "Fel vagyunk rá készülve" - fogalmazott. 


Hasonló hangot ütött meg a Huawei processzorokat tervező és gyártó érdekeltsége, a HiSilicon Technologies elnöke is egy korábbi nyilatkozatában: "évek óta készülünk erre a fordulatra, megvan a B-tervünk". Zsen Cseng-fej nyilatkozatában határozottan elutasította 5G távközlési berendezések amerikai gyártásának a lehetőségét. "Ha megkérnek rá sem megyünk" - szögezte le. 


Mindazonáltal pénteken már hírek jelentek meg a nemzetközi médiában arról, hogy az Egyesült Államok egyes területeken bizonyos szolgáltatók számára engedményekkel készül enyhíteni a Huawei ellen elrendelt korlátozások hatását. 


A Reuters hírügynökség értesülése szerint a washingtoni kereskedelmi minisztérium a zavartalan szolgáltatás biztosítása érdekében 90 napra mentesítést készül adni a Huawei egyes ügyfeleinek a szankciók betartása alól. A tilalom ugyanis azt is jelentené, hogy a Huawei nem tudja elvégezni a már telepített távközlési berendezések karbantartását. 


Vang Ji kínai külügyminiszter a Reuters hírügynökség beszámolója szerint szombaton telefonbeszélgetésen arra hívta fel Mike Pompeo amerikai külügyminiszter figyelmét, hogy a legutóbb tett amerikai lépések nagyban sértik Kína gazdasági érdekeit és ezért nagyobb önmérsékletre lenne szükség. Megfogalmazása szerint az Egyesült Államok "túl messzire ment" a kereskedelmi vitában. Hangsúlyozta, Kína változatlanul is a tárgyalásos megoldást preferálja, annak azonban egyenlő felek között kell történnie. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: