2010-08-18 16:26:53• hírek • Szatmar.ro

Cseke követeli a szülőotthon vezetőinek lemondását

Cseke Attila egészségügyi miniszter elárulta, megfordult a fejében a lemondás gondolata a hétfő esti tragédia után, ám szerinte az események felelőssége nem a minisztériumot terheli. Miközben a sérülteket izraeli orvosok látják el, az ortodox egyház kijelentette: a kicsinyek nem voltak megkeresztelve, így nem részesülhetnek keresztény temetésben.

Az egészségügyi miniszter a román egészségügyi rendszer történetének egyik "legsötétebb tragédiájának" nevezte a hétfő esti balesetet, mely során a bukaresti Giulesti kerületben található szülőotthonban tűz ütött ki, négy csecsemő halálát és további hét újszülött súlyos sérülését okozva.

A politikus szerdán a sajtó képviselőinek elmondta, bár megfordult a fejében a lemondás gondolata, úgy érzi, a felelősség nem a minisztériumot terheli. „Nem tagadom, megfordult a fejemben, hogy lemondok a tisztségemről. De a kórház adminisztratív szempontból nem a minisztérium fennhatósága alá tartozik. Orvosilag igen és le is mondanék, ha az okozott volna gondot, hogy nem volt elegendő gyógyszer az intézményben", mondta Cseke.

A politikus ugyanakkor írásban szólította fel Sorin Oprescut, Bukarest főpolgármesterét, hogy az azonnal szüntesse meg a kórház vezetőinek a munkaviszonyát. Victor Iovici alpolgármester szerint viszont ezt ők nem tehetik meg. „Oprescu polgármester úr is fontolóra vette ezt a lehetőséget, ám az ehhez szükséges jogi eszközök nem állnak a rendelkezésünkre. Mert bár a kórházat adminisztratív szempontból 2009-ben átvette a polgármesteri hivatal, akkor versenyvizsgát kellett volna kiírnunk az intézmény vezetői tisztségét illetően. Ez azonban nem történt meg, így a jelenlegi vezetőség az egészségügyi minisztériummal áll szerződéses viszonyban. Most valamennyien azt várjuk, hogy ők tisztességből beadják lemondásukat", nyilatkozta a román főváros alpolgármestere.


Cseke a giulesti szülőotthon vezetőinek a lemondását követeli
Cseke a giulesti szülőotthon vezetőinek a lemondását követeli


Emil Boc miniszterelnök közben szerdán részvétéről biztosította az érintetteket és kijelentette, a kormány 5000 lejjel támogatja azon családokat, amelyek elveszítették gyerekeiket, a sérültek hozzátartozóit pedig 3000 lejjel segítik.

A tragikus eset után hét csecsemőt szállítottak át egy másik kórházban, ám az orvosok első nyilatkozatai igen borúlátóak voltak, lévén a kicsinyek súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Az ő kezelésükre szerdán tíz szakorvos érkezett Izraelből, amely lépés egy valamire biztosan jó: akik még bizalommal viseltettek a román orvosok és a román egészségügy iránt, azok levonhatják a megfelelő következtetéseket. Mely szerint nincsenek szakorvosaink!

Még szerencse, hogy papjai van az országnak. Az ortodox egyház képviseletében Valentin Fotescu pap ki is jelentette, hogy a tragédia során elhunyt csecsemők nem részesülhetnek keresztény temetésben. „Nem temethetünk el senkit sem a keresztény szokásoknak megfelelően, amennyiben nincsenek megkeresztelve. Az egyház azonban soha nem volt érzéketlen az emberek szenvedéseivel szemben, ezért egy, a családot megerősítő mise keretén belül imádkozhatunk a kicsinyek lelki üdvéért", nyilatkozta a tiszteletes a realitatea.net hírportálnak. Majd hozzátette, hogy a megkereszteletlenül elhunyt gyerekek szülei „Isten előtt viselni fogják mulasztásuk következményeit."

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: