2012-07-30 18:19:43• hírek • Kocsis Zoltán

Csehi visszautasítja a magyar lakosságot ért vádakat

Komoly demokrácia-deficitet jelent a vasárnapi romániai népszavazás Erdei D. István Szatmár megyei parlamenti képviselő szerint. A honatya élesen bírálta az RMDSZ-t és Traian Basescu államfőt is.

„Furcsa demokrácia furcsa eredményeként" jellemezte Erdei a vasárnapi népszavazás eredményeit. Véleménye szerint a PDL kampánya, amely távolmaradásra szólította fel a szavazókat, komoly demokrácia-deficitet jelent. „Nem arra biztatták az embereket, hogy éljenek demokratikus jogaikkal, hanem arra, hogy ne menjenek el szavazni. Pedig 22 évvel ezelőtt emberek adták az életüket azért, hogy Románia állampolgárai beleszólhassanak sorsuk alakulásába", fogalmazott Erdei. „Kíváncsi vagyok, hogy az őszi választásokkor is azt fogják üzenni, hogy a szavazóik maradjanak otthon?", tette hozzá.

Erdei élesen bírálta az RMDSZ központi vezetését, elsősorban a Szövetségi Állandó Tanácsot, mondván: mint egy rossz sakkozó, nem tudták, mit kell lépni. „A SZÁT-nak politikai döntést kellett volna hoznia, de nem tette meg. Az, hogy mindenki szavazzon a lelkiismerete szerint, az legrosszabb döntés volt", vélte Erdei.

A képviselő szerint Basescunak Európában meg kell majd magyaráznia, miként lehet az, hogy „2009-ben öt millióan szavazták meg, most pedig hét millióan kérik távozását, mégis ő az elnök. Ez egy hatalmas erkölcsi vereség számára". Erdei szóvá tette a 2007-es referendumot is, amikor a lakosság 46%-a vett részt, az akkor elég volt. A PDL, tanulván az esetből, 2009-ben bevezette az 50%+1 küszöböt, amit most kihasználva Basescu meg is tartotta tisztségét.

Visszautasította a magyar lakosságot ért vádakat Csehi Árpád, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke. „Ha Hargitában annyian mentek volna el szavazni, mint amennyien tették azt az önkormányzati választások idején, országos szinten alig fél százalékkal emelte volna a részvételi arányokat", mondta.

Csehi szerint egy kiegyensúlyozott kormányzásra lenne szüksége az országnak, amely felelősségteljesen tud szembenézni az olyan akkut problémákkal, mint a gazdasági válság, a munkanélküliség valamint az aszály okozta problémák.

A két Szatmár megyei politikus egyetértett abban, hogy a következő hetek-hónapok forgatókönyvét szinte képtelenség megjósolni. Erdei szerint ugyanakkor az RMDSZ-nek egy minél hamarabb ki kellene dolgoznia egy pontos stratégiát az őszi parlamenti választásokkal kapcsolatban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: