2012-05-14 16:27:50• hírek • Szatmár.ro

Csehi: Szilágyszér ismét példásan összefogott

Vendégszeretet, összefogás és jó hangulat jellemezte a hazatérés napját Szilágyszérben.

A Hazatérés Napja megünneplésére május 13-án, vasárnap került sor a szilágyszéri helyi művelődési háznál. A rendezvényen Csehi Árpád Szabolcs megyei tanácselnök, Güntner Tibor szenátor, számos vendég és a falu jelenlegi valamint egykori lakóinak sokasága vet részt.

Csehi Árpád Szabolcs a helyszínen elmondta: a mai ünnep, a hazatérés napja arra figyelmeztet minket, hogy mi az ára az összetartozásunknak, mi a tétje a magyarságunknak. Ez a közösség, mindig a nemzetért érzett felelősségben élt és küzdött meg a nehézségekkel - fejtette ki az elnök. - Nagy öröm számomra látni azt, hogy sok gyerek, fiatal él ebben a faluban, hiszen a közösség megmaradása és fennmaradása ezáltal lehetséges- tette hozzá Csehi.

A rendezvény, mely az RMDSZ támogatásával valósult meg, istentisztelettel vette kezdetét, ahol Tarsoly Gyula hírdetett igét, ezt követően pedig Nagy Sándor esperes is szólt az egybegyűltekhez. Az esperes beszédét táncelőadás követte a bogdándi és széri kisiskolások előadásában, de fellépett a bogdándi felnőtt néptánccsoport valamint szatmárnémetiből az Egri Csodaszarvas illetve a Szatmári Nemzetiségek Népi Együttese.

Az egybegyülteket a nap folyamán jó kedvre derítette a Harag György Társulat színészeinek kabaré előadása: Méhes Kati, Nagy Anikó és Nagy Orbán csalt mosolyt a szilágyszériek arcára. A nap zárásaként pedig MC Hawer és a Tekknő valamint a szilágyszéri Dynamit együttes szórakoztatta a helyieket.

Csehi Árpád a szilágyszéri rendezvényen

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: