2008-11-26 16:58:13• hírek • Czinzel László

Csehi Árpád üzenete

Tisztelt Szatmár megyei lakosok!

Június 1-én rendkívüli dolgot sikerült megvalósítaniuk a Szatmár megyei lakosoknak. A helyhatósági választásokon ugyanis üres ígéretek és a kétes jövőképek helyett a fejlődés mellett tették le a voksukat. Ennek köszönhető az, hogy Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, évtizedek után Tasnádon, továbbá vidéki településeken és a Szatmár Megyei Tanács élén is a következő négy évben az RMDSZ színeiben indult jelöltek, köztük jómagam is bizalmat kaptunk, bizalmat Önöktől.

Rendkívüli dolog ez, és ezért újra csak köszönetemet tolmácsolom mindannyiuknak, de hiszem és vallom, hogy a megszerzett tisztség súlyától csak az azzal járó felelősség a nagyobb.

 

Felelősségteljesen végezni a ránk bízott feladatot pedig csak úgy lehet, ha érdekvédelmi szervezetünk minden szinten megfelelő képviselettel rendelkezik. Az Önök támogatásával a megyei és helyi önkormányzataink szinjén sikerült megteremtenünk ezt a képviseletet, az azonban bizonyos, hogy a közösség érdekében tenni csak úgy lehet hasznosan és eredményesen, ha mindemellett a bukaresti törvényhozásban is jelen van az RMDSZ.

Ez a lépcsőzetes felépítés közösségünk fejlődésének biztosítéka volt az elmúlt években, ennek megerősítéséhez kérem most újból támogatásukat.

Jelöltjeinket úgy választottuk ki, hogy méltó képviselői legyenek a megyei érdekeknek és egyben az erdélyi kisebbségek terveinek tenni képes támogatói is. Meg akarnak felelni a feladatnak, és képesek is megfelelni. Bízom tenni akarásukban és ebből a meggyőződésből arra kérem Önöket, támogassák őket a vasárnapi választásokon.

November 30-án, a parlamenti választásokon járuljanak minél nagyobb számban az urnák elé, és válasszák az RMDSZ-t. Meggyőződésem, hogy erdélyi magyar közösségünk nem engedheti meg magának azt a könnyelműséget, hogy a rendszerváltás után először parlamenti képviselet nélkül maradjon. Ha egyszer kimaradunk a törvényhozásból fennál a valós veszélye annak, hogy oda vissza soha többé nem kerülnek képviselőink. Fontos tudni azt is, hogy ez egy olyan hiba lenne részünkről, melyet a felismerés után, néhány héten, vagy akár hónapon belül nem lehet helyrehozni. Arra négy évet, négy bukaresti képviselet nélküli évet kell várni!

Felelősségteljesen kell döntenünk, élnünk kell alkotmányos jogunkkal, a választás jogával azért, hogy ne mások döntsenek rólunk, helyettünk.

Találkozzunk vasárnap az úrnák előtt, biztosítva ezzel megmaradásunkat és fejlődésünket!

 

Csehi Árpád

Az RMDSZ Szatmár megyei elnöke
A Szatmár Megyei Tanács elnöke

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: