2012-05-29 18:25:18• hírek • Szatmar.ro

Csehi: A víz érték

Csehi Árpád Szabolcs megyei tanácselnök, Erdei D. István parlamenti képviselő és Koczán Levente Túrterebes község polgármesterének jelenlétében adták át kedden kora délután a túrterebestelepi vízhálózatot.

A munkálatok első fázisaként egy nyolc kilométer hosszú vízhálózatot építettek ki, mely 1200 embernek biztosítja a vezetékes vizet. Két nyilvános kutat is elhelyeztek a településen. Egyet az iskola, a templom és művelődési ház környékén, a másikat pedig a falu azon részére, ahol a mellékutca lakói is könnyen megközelíthetik a nyilvános kutat.

A hivatalos átadáson Csehi Árpád Szabolcs Szatmár Megye Tanácsának elnöke külön gratulált a község vezetőinek ahhoz, hogy sikerült kivitelezni a vízhálózat munkálatit, amely sokszor nehézségekbe ütközött, kiváltképpen, hogy négyszer a Túr folyó alatt is el kellett vezessék a csöveket. - Bár a befeketetés nagy része a föld alatt található, így nem látható,  ennek ellenére felbecsülhetetlen értéket képvisel a víz - hangsúlyozta Csehi.



Csehi jelezte, hogy az elmúlt hetekben sikerült finanszírozást szerezni egy olyan projektre, amely megvalósítása révén a megye mintegy 220 ezer lakójához sikerül eljuttatni a tiszta ivóvizet, illetve kiépíteni szennyvízhálózatot. "Azon dolgozunk, hogy európai körülményeket teremtsünk a megyében. Tudatosan fejlesztünk, tiszta ivóvíz, szennyvízhálózat és ezt követően új utak kellenek megyeszerte. Előkészítettük a beruházásokat, elindítottuk a kivitelezést, folytatjuk a munkát." - jelentette ki a Szatmár Megyei Tanács elnöke

Négy év telt el a draguseni ivóvízhálózat kiépítésének megálmodása és a keddi hivatalos átadás között. A nyolc  kilométer hosszú és 600 ezer lejes beruházás biztosítja több mint 1200 személy számára a tiszta, vezetékes ivóvizet Túrterebestelepen- mondta Koczán Levente polgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: