2008-08-13 12:59:46• hírek • Szatmar.ro

Cseh újabb ezüstöt szerzett

Cseh László eddig egyértelműen a legeredményesebb magyar olimpikon Pekingben, a 400 méter vegyesváltó után a 200 méter pillangóban is ezüstöt szerzett.

A magyar sportoló most is Phelps mögött végzett. Az első 50 méter után Laci harmadikként fordult, 100 méter után pedig visszaesett a negyedik helyre. Mint a futam után edzője, Turi György, elmondta, az volt a taktikájuk, hogy az elején kissé visszavegyen, aztán az utolsó 60 métert húzza meg.

 

Ez aztán olyan jól sikerült, hogy 150-nél már harmadik volt és a végén lehagyta két eddigi riválisát, a japán Macuda Takesit és az új-zélandi Moss Burmeistert. Sőt, az utolsó százon jobb volt a világcsúcsot úszó Phelspnél és 1:52.70-es idővel új Európa-csúcsot úszott. „Nagyon élveztem az úszást, a jövőre nézve érdemes erőltetni ezt a számot. Elégedett vagyok és boldog. Először éreztem, hogy közel vagyok Phelpshez", nyilatkozta a verseny utána Cseh László.

szatmar.ro

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: