2012-08-07 12:33:09• hírek • MTI

Cseh lap Ján Figel szlovák politikus plágiumügyéről

Ján Figel
Ján Figel

Egy húsból két levest főzött Ján Figel, a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke, volt európai uniós biztos és volt kormányfőhelyettes, amikor öt éve úgy szerzett doktori címet egy pozsonyi magánegyetemen, hogy lemásolta egyik korábbi könyve jelentős részét, miközben elhallgatta, hogy a könyvnek társszerzője is volt - írja a Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap keddi szerkesztőségi jegyzetében.

"A biztos sem isten" című jegyzetében a tekintélyes napilap Figel eljárását "szemtelenségnek" minősíti, s úgy véli, Figel ezzel "kiszélesítette a politikában tevékenykedő hamis doktorok sorát".

"Figel a maga 52 évével még nem olyan idős, hogy tettét öregkori feledékenységgel magyarázza, mint az a klasszikus, aki saját korábbi anyagait lopkodta ki. Ebben az esetben valószínűleg arról van szó, hogy az európai komisszár mindenhatónak képzelte magát. Egyébként mint kisistennel, úgy bánt Figellel az érintett pozsonyi Szent Erzsébet Főiskola is. Rektora beismerte, hogyha nem egy európai uniós biztos, hanem egyszerű diák munkája lett volna a doktori értekezés, akkor a munkát azonnal visszadobják" - fejti ki az újság.

"A bírálatok alól azonban sem az európai integrációt, sem annak képviselőit nem lehet kivonni. Az európai téma az utóbbi években számos országban visszakerült a normálisabb szintre. A Figel-ügy szinte példásan megfelel annak, hogy ez a tendencia Szlovákiában is megerősödjön" - zárja írását a Lidové Noviny.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: