2009-12-26 19:53:12• hírek • Szatmár.ro

Csárdáskirálynő - minden díszlet a helyére kerül

Próbáról próbára több és több kellék és díszletelem kerül be a színre. A korábban már használt elemek is egyre közelebb vannak végleges formájukhoz. A színpadon meg-megjelennek díszesebb, látványosabb foltok.

A díszlet utolsó nagyobb eleme is felkerül a színpadra. Nagyméretű táblákból áll, ezeknek fémes színük van, látszólag már-már drabális elemek. Mégis úgy kell bánni velük, mint a hímes tojással - egyetlen rossz mozdulat, egyetlen pillanatnyi figyelmetlenség, s máris kész a baj.

A műszak vasból készült tartószerkezetre helyezi őket. Elemet elem mellé, szépen, sorra, majd a tartószerkezet alá bemászva csavarokkal rögzítik. Olyan most, mint egy fémből készült színpad a színpadon belül, egy emelvénynek tűnik a hátsó részben. Egy összefüggő, derékmagasságban elhelyezett alumíniumszürke felület az egész., sokkal inkább talál a kopott színpadhoz, mint az immár aranyszínűre festett többi nagy díszletelemhez.

Hogy lesz ebből az előadás látványvilágának meghatározó darabja? Hogy lesz ebből operettvilág, fény, pompa, csillogás? A jelenlevő alkotók izgalommal várják, hogy a szerelést befejezzék, ez a díszletelem a helyére kerüljön, és lekerüljön róla végre a csomagolóanyag...

(A fotókat Szénás Szabolcs készítette)


Komoly csapat dolgozik a díszletek összeállításán
Komoly csapat dolgozik a díszletek összeállításán


Aprólékos munka, míg minden elem a helyére kerül.
Aprólékos munka, míg minden elem a helyére kerül


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: