2019-07-04 12:06:48• hírek • Bede Emőke

Csapatnyi betörőt kerítettek kézre szerdán a zsaruk

Eredményes napot könyvelhetett el szerdán a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség, ugyanis nem kevesebb mint hét bűnözőt sikerült kézre keríteni.

Az első fiatalembert, akit fülön csíptek, azzal gyanúsítja a hatóság, hogy június 18. éjszakáján feltört egy autót, melyből ellopta a tulajdonos személyes okmányait, illetve több bankkártyát is. Noha már ez is elég ahhoz, hogy az embert bevarrják egy időre, a 22 éves férfi az egyik kártyáról 9 000 lejt is leemelt, így az ügyészség nem csak minősített lopás, de informatikai rendszerhez való törvénytelen hozzáférés miatt is eljárást indított ellene. Ennek okán nem csoda, hogy a férfi 24 órára őrizetbe került.


Ugyancsak szerdán sikerült elkapni azt a 20 éves fiatalemberekből álló tolvajduót is, akik júniusban betörtek egy szatmárhegyi ingatlanba, majd onnan jelentős értékű zsákmánnyal távoztak. A nyomozás szerint a két elkövető kb. 40 000 lejnyi pénzt és ékszereket zsákmányolt az akció során, de sajnos ennek már csak a kb. 20 százalékát sikerült a rendőröknek visszaszerezni. Ők is 24 órára őrizetbe kerültek, az ügyészség minősített lopás miatt indított ellenük eljárást.


Szerda harmadik nagy fogása az a tolvajbanda volt, mely július 1-én betört egy Kányaházán található, még építés alatt álló ipari csarnokba, ahonnan aztán kb. 3 000 euró összértékű gépekkel távoztak. A 16, 18, 19 és 29 éves, Kőszegremetéről és Avasfelsőfaluból származó gyanúsítottak közül a rendőrség csak a legidősebbiket zárta 24 órára rácsok mögé, viszont az ügyészség mindannyiuk ellen eljárást indított minősített lopás miatt. Az egyenruhásoknak szerencsére nem csak az elkövetőket sikerült előkeríteni, hanem az ellopott eszközöket is, így azokat sikerült visszajuttatni jogos tulajdonosának.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: