2009-03-03 14:12:40• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Csángók nem léteznek

Helyteleníti a jászvásári (Iasi) római katolikus püspök, hogy "idegenek" a magyar nyelvoktatás és misézés fontosságának hangsúlyozásával "viszályt szítanak" a moldvai csángók körében, akiknek többsége szerinte román nemzetiségű - írja a kolozsvári Krónika című napilap.

A moldvai egyházi vezető Tőkés László református püspök február közepén neki címzett levelére reagált, amelyben az európai parlamenti képviselő szóvá tette, hogy a Bákó (Bacau) megyei Szitás (Nicoresti) falu plébánosa ellenséges hadjáratot indított a magyar nyelv iskolán kívüli oktatása ellen. Az EP-képviselő arra emlékeztette Petru Gherghelt, hogy Románia maga is ratifikálta a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját, melynek értelmében a csángómagyarok nyelvét mind kisebbségi, mind regionális minőségében teljes védelem illeti meg.

A.napokban eljuttatott válaszlevelében a püspök testvéreinek nevezi a magyarokat, és annak a meggyőződésének ad hangot, miszerint mindenkinek jogában áll anyanyelvén dicsérni Istent. "Remélem, egyetért velem abban is, hogy tisztelni kell az emberek kinyilvánított akaratát. Az ön állításával ellentétben a iasi-i püspökség keretében nincsenek csángómagyar gyülekezetek, híveink többsége ugyanis román nemzetiségűnek és katolikus vallásúnak mondta magát a népszámlálások során" - állapítja meg a moldvai egyházfő.

A Krónika cikkírója hozzáteszi, hogy miközben a 2002-es népszámlálás szerint Romániában összesen 1266 személy nyilvánította magát csángó, Bákó megyében pedig 4317 személy magyar nemzetiségűnek, néprajzkutatók szerint a Moldvában élő csángómagyar közösség lélekszáma 250 ezerre rúg, közülük azonban már csak mindössze 80 ezren beszélnek magyarul.

Petru Gherghel szerint Szitáson és a többi moldvai településen senki nem ellenzi a magyar nyelv iskolában, törvényes keretek között történő oktatását, "ha az indokolt és igény mutatkozik rá". A megyés püspök ezzel egy időben helyteleníti, hogy "idegenek ellenségeskedést és viszályt szítanak" a katolikus hívek között, megpróbálva megzavarni őket nemzetiségükről és nyelvükről alkotott meggyőződésükben.

Miközben Tőkés László arra kéri a katolikus püspököt, vegye személyes védelmébe a magyar nyelvtanulásért meghurcolt szitási gyermekeket és családokat, és vegye elejét annak, hogy bármelyik moldvai csángó gyülekezetben hasonló önkényes túlkapások és nacionalista visszaélések történhessenek, Petru Gherghel a régió szegénységének leküzdése érdekében kéri az EP-képviselő támogatását. A jászvásári püspök emellett szó nélkül hagyja Tőkés felajánlását, miszerint kész személyes találkozóra a csángóügy megoldása érdekében.

A moldvai katolikus püspök szerint nincsenek csángómagyarok. Forrás: www.csango.ro

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: