2010-10-19 19:39:54• hírek • Szatmár.ro

Csanálos: kirándultak a diákok

A Csanálosi I-VIII. Osztályos Iskola tanulói és tanerői Nagyszalontán és Nagyváradon jártak.

Tempfli József, Csanáloson született volt bihari megyéspüspök minden évben kirándulást szervez szülőfaluja iskolásai számára: ezúttal Arany János szülővárosába és Nagyváradra látogattak el a csanálosiak. A kiránduláson összesen 55 személy vett részt.

Ludescher János, iskolaigazgató elmondta: előszöt Arany Jánso szülőházát tekintették meg, majd a nagyszalontai Csonka-tornyot, amely a költő személyes tárgyait őrzi, fia, Arany László felajánlásának tulajdoníthatóan. A tanulmányi kirándulás a nagyváradi várnál, illetve vártemplomnál folytatódott, ahol egy diafilmet is levetítettek a látogatóknak. A bazilikát és a Sas Palotát már Tempfli József mutatta be a csanálosi vendégeknek.

Ludescher János elmondása szerint jó úton halad az a kezdeményezés, amelynek lényege, hogy Tempfli József nevét vegye fel a csanálosi általános iskola.

- A település önkormányzata pár évvel ezelőtt díszpolgári címet adományozott az egyházi személyiségnek. A püspök úr mindig kihangsúlyozza azt, hogy „csanálosi parasztgyerek"-ként született, így ismertté tette a helység nevét szerte a világban. E mellett rendszeresen támogatja a falut: karácsonykor szeretetcsomagokat adományoz, kirándulásokat szervez a diákoknak.


Nagyváradon és környékén kirándultak a gyerekek


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: