2010-11-28 17:55:22• hírek • Szatmár.ro

Csanálos: Ady-szavalóverseny

A Csanálosi I-VIII. Osztályos Általános Iskolában Ady Endre-szavalóversenyt tarottak, immár nyolcadjára.

A megmérettetésre 35 helybeli, és környékbeli településekről érkezett tanuló nevezett be, akik kísérőtanáraikkal együtt jelentek meg az eseményen. A zsűrizési feladatokat Sróth Ödön, Kozma Jolán, Heinrich Antal, Bitte Andrea és Fridmanszki Nóra látták el, a megmérettetés fő szervezői az iskola vezetősége, az Iskola Alapítvány és a helyi RMDSZ voltak, a verseny utáni ellátást helyi és környékbeli szponzorok támogatták.

A versenyzőket Ludescher János iskolaigazgató köszöntötte: „Legfőbb kincsünk az anyanyelv és a szülőföld, ennek megtartásáért kell cselekednünk, megerősíteni a tanulókban a magyarságtudatot, megértetni a történelem nehéz korszakait. Megszerettetni a tanulókkal a versolvasást, szavalást, a nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudat és az anyanyelv szeretetének erősítése. Reánk, pedagógusokra hárul e szép megtisztelő feladat: kialakítani a tanulókban azt a tudatot, hogy csak saját anyanyelven lehet maradandó ismereteket szerezni és ezek alapján érvényesülni az életben."

A zsűri döntése értelmében a következő eredmények születtek: I-IV osztályosok kategóriában   
I.: Óbis Kinga (Kaplony), II.:Szilágyi Ákos (Mezőfény), III.:Schneibli Dávid (Csomaköz).

Különdíjak: Demján Eduárd (Csomaköz) és Kozák Diana (Nyírpilis).

VII-VIII osztályos kategóriában - I.: Mezőfényi Noémi (Csanálos), II.:Schupler Kitty és Schvarczkopf Aliz (Csanálos), III.:Horm Mairin (Mezőfény).
Különdíjak: Kubiczki Renáta (Újcsanálos), Zahoreczki Mihály (Nyírpilis), Molnár Bettina (Csanálos). Gaja Dorottya (Kaplony) a csanálosi RMDSZ különdíját kapta, amelyet Schupler Tibor elnök úr adta át.

A közönségdíjat a résztvevők szavazatai alapján Schvarczkopf Aliz érdemelte ki.
Minden tanuló elismerő diplomában részesült, a díjazottak pedig könyvjutalomban. A díjakat a helyi RMDSZ, az Iskola Alapítvány, Sróth Ödön, az Újcsanálosi Kossuth Lajos Általános Iskola és a Retro Babám ajánlotta fel a versmondók részére. Szugyiczky István színművész három CD-t ajánlott fel különdíjként.


Szavalóverseny volt Csanáloson
Szavalóverseny volt Csanáloson


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: