2015-12-08 14:54:54• hírek • Szatmár.ro

Csalódtunk, pedig két esélyt is adtunk a karácsonyi vásárnak

Hétfőn és kedden is felkerestük a polgármesteri hivatal által szervezett, a régi városközpont felének a lezárásával járó karácsonyi vásárt. Röviden összegezve: nagy csalódás ért minket, hiszen az általában fahéj-illatú forgatag helyett miccsszagú városnapi bódékat, sátrakat láttunk, alig néhány érdeklődővel.

Néhány sajtóorgánum és a Facebook népe már hétfőn délelőtt kritizálni kezdte a polgármesteri hivatal által szervezett karácsonyi vásárt. Mi - adva időt, hogy mindenki elfoglalhassa a helyét - hétfőn este 19 óra körül, illetve kedden 14 óra körül is kimentünk megnézni a vásári forgatagot, kürölnézni az árusok kínálatában. Hozzáfűznénk, hogy e sorok írója járt már a pozsonyi és a bécsi karácsonyi vásáron is - persze nem olyan szintű vásárt vártunk a szatmári kapcsán, de némi karácsonyi hangulatra azért mégis számítottunk.

Nos, sem hétfőn este, sem pedig kedden nem találtuk a forgatagot, alig lézengett néhány járókelő az árusok környékén. Este mintha kicsit többen lettek volna, ilyenkor a város karácsonyfájával fotózkodók növelik az érdeklődők számát.

A választék meglehetősen vegyes: hargitai kézművesek is kínálják termékeiket, vannak házi szörpöket árusítók is, akad stand, ahol a karácsonyi vásárokhoz méltóan édességet lehet venni. De közel ugyanennyi helyet foglalnak el a miccset és egyéb sült húsokat árusítók és a kürtőskalács-árusok is. Sőt, a városnapi sülthal-bűzért felelős apróhalat is lehet kapni, igaz, kisebb mennyiségben. Egy standnál csapott meg minket a forraltbor illata - mi azért több ilyen portékára számítottunk.

A standok sora viszont igen foghíjas. A Vécsey-háztól az Aurora hotelig lezárt részen hosszú métereken keresztül nincs árus, vagy éppen zárva van a lakókocsi és a hozzá épített sátor. A felállított, egy sorba állított sátrak is inkább a városnapi balkáni forgatagra, mint egy kellemes hangulatú karácsonyi vásárra emlékeztetnek.

"Ezért igazán nem volt érdemes lezárni a régi főtér felét" - írták többen is a Facebookon, ezzel pedig mi is egyet tudunk érteni. Kevés a vásárló, nem igazán karácsonyi a felhozatal - valószínűleg az árusok sem pont ilyenre számítottak. Talán nőni fog a résztvevők száma, ha valamiféle műsor lesz a Pannónia Szálló előtt felállított színpadon, ám erről egyelőre semmi hír.

Egy cseppnyi karácsonyi hangulat

Kellemes meglepetésként ért viszont hétfő este, hogy a Rotaract kezdeményezésére a Dana hotel előtti járdarészen igazi karácsonyi hangulat fogadott. Kellemes zene szólt, minden asztalnál fiatalok álltak, forralt bor, forró csoki és tea is kapható, a szervezők pedig a bevételeket a Szatmár Megyei Kórház támogatására, egy kardiotokográf megvásárlására fordítják, amely eszköz lehetővé teszi az anya és a magzat szívműködésének vizsgálatát.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: