2010-03-04 17:16:01• hírek • www.samsungsport.hu

Csaló McLaren?

A Ferrari és a Red Bull feljelentette a McLarent, mert szerintük a wokingi istálló szabálytalan hátsó szárnnyal készül nekivágni a szezonnak. A szövetség hamarosan vizsgálatot indít a woking-i istálló háza táján.

A Red Bull-Racing, és a Scuderia Ferrari is jelezte a szövetségnek, hogy a McLaren 2010-es évre tervezett autója, az hátsó vezető szárnya egy érdekes, és szabálytalannak tűnő megoldást tartalmaz. A szárnyon elhelyezett kis nyílással az autó az egyenesekben körülbelül 10 kilométer/órát nyer. 

A Red Bull-Racing csapatfőnöke, Christian Horner elmondta: a szövetséget már megkérték, hogy még az első verseny előtt tisztázzák a dolgot. Horner szerint ez közel sem akkora probléma, mint a tavalyi diffúzor vita, ám minden bizonnyal egy csapatnak sem alkalmaz olyan megoldást, mint a McLaren.

- Azt hiszem a Ferrari talán izgatottabb emiatt, mint mi, hogy őszinte legyek. A kérdés végső soron a következő lesz: Ez egy intelligens tervezésre vall, vagy sérti a szabályokat - fogalmazott Horner.

A szabályok értelmében az autók karosszériáját a lehetőségekhez mérten le kell egyszerűsíteni, ami azt jelenti, hogy a kisebb-nagyobb méretű kiegészítő légterelő szárnyakat, fordító, és terelőlemezeket, valamint a gépen található különböző nyílásokat meg kell szüntetni. A Red Bull már tervezi a saját elemét, ha az FIA szabályosnak minősíti a McLaren megoldását, ugyanis Horner úgy véli, a szövetség zöld utat ad a McLarennek.


MP4-25  - szabálytalannak tűnő megoldással?
MP4-25  - szabálytalannak tűnő megoldással?


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: