2015-06-13 18:33:07• hírek • Szatmar.ro

Családról lesz szó a Vakációs Bibliaheteken

A család fontosságára teszik a hangsúlyt a Vakációs Bibliahét szervezői az idei évben. Szatmár-szamosnegyedi gyülekezet szeretetotthonának teraszán egy lelkes csapat, Vinczéné Pálfi Judit egyházkerületi missziói előadó-tanácsos és Szúcs Éva tanügyi tanácsos irányításával, bemutatta a bibliahét témáját.

Lelkipásztorok, vallástanárok és ifjú önkéntesek gyűltek össze szombaton 11 órakor Szamosnegyeden, hogy megnézzék azt, amit ők fognak továbbadni nyár folyamán a gyerekeknek. Együtt tanulták a témát és az énekeket.

Az igei bevezetőt Szakács Zoltán a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium iskolalelkésze tartotta a tékozló fiú története alapján megállapítva azt, hogy milyen nagy bátorság kellett az atya részéről, hogy elengedje a fiát, és milyen nagyszerű az, hogy vissza is fogadta. Szűcs Éva felvázolta a bibliahét öt napjának öt kérdését: Ki áll mögöttem? Ki áll mellettem? Ki áll körülöttem? Ki áll ellenem? Ki áll felettem? Ezekre a kérdésekre minden bizonnyal választ is fognak kapni.

Ezt a témát a Gyermek-bibliahét munkaközössége önállóan dolgozta ki, figyelembe véve a Partiumban élő emberek helyzetét is. Akik ott voltak a bemutatón, jókedvűen és elégedetten konstatálták, idén is tanulságos, áldásos program vár rájuk és már alig várják, hogy a nyári vakáció folyamán mindezt továbbadhassák a jövő nemzedékének.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: