2010-06-17 16:44:55• hírek • Szatmar.ro

Családon belüli erőszak vagy agresszív magatartás?

Mi számít családon belüli erőszaknak? Hogyan viszonyulunk az erőszakos magatartáshoz, és melyik társadalmi rétegből kerül ki a legtöbb érintett?

Annak érdekében, hogy ezekre a kérdésekre válaszolni tudjunk, az erőszakot előidéző alaphelyzetből kell kiindulnunk. Nem szorítkozhatunk kizárólag arra az egyoldalú felfogásra, mely szerint ehhez a magatartáshoz mindössze az alkohol és a pénzhiány járul hozzá. A statisztikai adatokra támaszkodva, a családon belüli erőszakhoz valóban ezek a főbb kiváltó okok vezetnek. Ebből kiindulva azt gondolhatnánk, hogy a családon belüli erőszak a hátrányos helyzetű, szegényebb családokra jellemző, de mindannyian jól tudjuk, hogy vannak olyan tehetős és a társadalomban kimagasló helyet elfoglalt családok, akik szintén hasonló gondokkal szembesülnek.

Mindezeknek tükrében kijelenthetjük, hogy a számtalan külső tényező mellett, az egyik alapvető tényező az erőszakot elkövető személy impulzív karaktere lehet. Az utóbbi években napvilágot látott amerikai kutatások alátámasztották azt a feltevést, mely szerint az erőszaknak ez a megnyilvánulása nem kifejezetten a férfiakra jellemző, tehát nem férfi-specifikus, hiszen a nők családjuk ellen elkövetett agressziója legalább olyan gyakorinak számít, azzal a különbséggel, hogy ennek más megnyilvánulásai vannak.

Amikor a családon belüli erőszak szóba kerül szinte azonnal az agresszív, olykor brutális férfi/férj képére asszociálunk. Jó néhány olyan embert ismerünk, akik nyugodt, kiegyensúlyozott személy benyomását keltik, de családi környezetben teljesen másként viselkednek annak ellenére, hogy különösebb ok nincs arra amiért a környezetükben élőket sokkolják. Ezeket a helyzeteket leginkább a gyerekek sínylik meg, akiket a megrázó élethelyzetek megfélemlítenek, sőt komoly traumákat élnek át, ennek következtében pedig hamis képet alkotnak arról, mit jelent egy igazi család. Sok esetben az anyák azok, akik elfogadják és beletörődnek férjük erőszakos megnyilvánulásaiba, attól a gondolattól vezérelve, hogy gyermeküknek mindezek ellenére egy családi háttért és megélhetést, anyagi forrást is biztosítaniuk kell. Csakhogy ez egy téves felfogás tekintettel azokra a következményekre, melyek az erőszak hatására el kell szenvedniük.

Annak ellenére, hogy a családon belüli erőszak komoly problémának számít, a törvény mégsem bünteti kellőképpen, legalábbis nem olyan mértékben mint ahogyan arra szükség lenne. Ez leginkább arra vonatkozik, hogy a bántalmazott feleségnek mindössze az elégtétel jut, hogy a férj egy enyhe büntetést kap, a bántalmazott gyermek esetében pedig az apáttól megvonják a szülői jogokat. Amint azt tudjuk a családon belüli erőszak minden kultúrában, társadalomban, sőt világviszonylatban elterjedt problémaként jelen van, mégis tabunak számít.


A bántalmazás egyik alapvető tényezője az erőszakot elkövető személy impulzív karaktere

A bántalmazás egyik alapvető tényezője az erőszakot elkövető személy impulzív karaktere


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: