2012-04-24 11:30:25• hírek • MTI

Csaknem negyedmillió moldovai kapott román állampolgárságot

A Moldovai Köztársaság csaknem negyedmillió polgára kapott román állampolgárságot az utóbbi húsz évben - derült ki a Soros Alapítvány tanulmányából, amelyet kedden ismertetett a Mediafax hírügynökség.

A tanulmány szerint a Moldovai Köztársaság függetlenségének kikiáltása óta - 1991 augusztusa és 2011 augusztusa között - 226 ezer moldovai szerzett román állampolgárságot. "Tekintettel arra, hogy az utóbbi években látványosan felgyorsult a folyamat, feltételezhető, hogy azóta további tízezrek kaphattak román iratokat" - fűzte hozzá Sergiu Panainte, a tanulmány egyik szerzője.

Mint kifejtette, a felméréssel azt a tévhitet akarták eloszlatni, miszerint Románia titokban futószalagon gyártja a román állampolgárokat, akik a hátsó bejáraton árasztják el az Európai Unió munkaerőpiacát.

"Évente 60-80 ezer új állampolgárral gyarapodik Románia, feltételezve, hogy az igénylések száma évi 80-100 ezer kérvény körül állandósul. Mindenestre nem milliókról van szó: Franciaországhoz vagy Nagy Britanniához képest, ahol több mint százezer új állampolgár jelenik meg évente, Románia a középmezőnyhöz tartozik" - tette hozzá Panainte.

A román törvények a külföldi lakhely megőrzése mellett is lehetővé teszik az állampolgárság megszerzését mindazok számára, akiknek a felmenői valamikor román állampolgárok voltak. A visszahonosítási folyamatot 2009-ben könnyítették meg.

A román állampolgársági gyakorlat a magyar kormány számára is hivatkozási alapul szolgált a kedvezményes honosítás bevezetésekor.

Wetzel Tamás, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kedvezményes honosítással megbízott miniszteri biztosa pénteken jelentette be Nagyváradon, hogy a magyar hatóságok a 250 ezredik állampolgársági kérést iktatták, az igénylők közül pedig 157 ezren az állampolgársági esküt is letették. Az újdonsült magyar állampolgárok 70 százaléka erdélyi magyar.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: