2018-01-12 10:30:38• hírek • MTI

Csaknem négy és fél éves csúcson a román éves infláció

Csaknem négy és fél éves csúcsra, 3,3 százalékra emelkedett tavaly decemberben a román éves infláció az egy évvel korábbihoz képest - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

Legutóbb 2013 augusztusában jegyeztek magasabb fogyasztói árindex-növekedést, akkor 3,67 százalékot mértek. A vizsgált időszakban 4 százalék fölött drágultak az élelmiszerek és a nem élelmiszerek, míg a szolgáltatások 0,2 százalékkal kerültek többe. Decemberben a havi infláció 0,3 százalék volt, miután az előző hónaphoz képest az élelmiszerek 0,4 százalékkal, a nem élelmiszerek és a szolgáltatások pedig egyaránt 0,2 százalékkal drágultak.
 

A román jegybank november elején 2,7 százalékra emelte a 2017-re vonatkozó inflációs előrejelzését a három hónappal korábban közölt 1,9 százalékos várakozásához képest. A román jegybank az idén 3,2 százalékos fogyasztói árnövekedésre számít. Az éves infláció a tavalyi utolsó negyedévben a várt ütem fölött nőtt, ezért a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa a hét elején huszonöt bázisponttal, 2 százalékra emelte az alapkamatot.
 

Az éves inflációs ráta másfél év után, tavaly januárban került ismét pozitív tartományba azóta gyors ütemben nő, miután a román kormány megnövelte a béreket, csökkentette az adókat, ennek nyomán megnőtt a belföldi kereslet és az import, s ezzel mélyült a külkereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg hiánya.
 

A statisztikai hivatal szintén pénteken közölte, hogy tavaly novemberben 3430 lej (228 500 forint) volt a bruttó román átlagbér, a nettó átlagbér értéke elérte a 2464 lejt (164 200 forint).
 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: