2017-11-08 12:53:29• hírek • MTI

Kilenc nagyjátékfilmet mutatnak be a Bukaresti Magyar Filmhéten

Kilenc nagyjátékfilm, kísérleti és dokumentumfilmek, animációk és rövidfilmek szerepelnek a 11. Bukaresti Magyar Filmhét programjában, amely november 12. és 19. között lesz a román fővárosban.

A Balassi Intézet bukaresti központja által szervezett seregszemle célja bemutatni a legfrissebb magyar filmtermést. Nyitófilmként a közönség a Török Ferenc rendezte 1945 című alkotást láthatja a forgatókönyvíró, Szántó T. Gábor jelenlétében, aki előadást is tart a bukaresti Színház és Filmművészeti Egyetem diákjainak. A Filmhét programja egy kiállítással kezdődik, amely az 1945 forgatásán Szilágyi Lenke fotóművész által készített werkfotókat mutatja be. A tárlat megnyitóját a Kozma Orsi Quartett jazzkoncertje követi.


A Bukaresti Magyar Filmhéten megtekinthető a legnézettebb magyar játékfilm, a Kincsem, amelyet Herendi Gábor rendező jelenlétében mutatnak be. A román fővárosban lesz Madarász Isti is, akinek a Hurok című filmjét vetítik. 


A programban szerepel a Rohonyi Gábor és M. Kiss Csaba rendezte Brazilok, valamint a Magyarország által tavaly Oscar-díjra jelölt Tiszta szívvel, amelyet Till Attila jegyez. Bemutatják a Vranik Roland rendezte Az állampolgárt, valamint Kostyál Márk Kojotját. Levetítik Gigor Attila a Kút című filmjét szintén a rendező és Kiss Wanda vágó jelenlétében. A Filmhét egy "nemzedéki közérzetfilmmel", a Tiszeker Dániel rendezte #sohavégetnemérős című játékfilmmel zárul.


A dokumentumfilmes programban megtekinthető Bereczki Csaba Soul Exodusa, valamint a Francisco Escalanté által készített Gyerünk, gyerekek!, mindkettőt a rendezők jelenlétében vetítik.


Minden évben egy-egy magyar filmfesztivál is bemutatkozik Bukarestben, az idén a BuSho - Budapest Short Nemzetközi Rövidfilmfesztivál lesz a vendég. Bemutatják az idei fesztivál legjobb magyar filmjeit és a díjnyertes alkotásokat, valamint a BuSho nagydíját elnyerő magyar alkotást, a Welcome című kisjátékfilmet. A bukaresti seregszemle történetében először a gyerekeknek szóló vetítéseket kreatív gyerekfoglalkozásokkal egészítik ki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: