2013-07-05 15:58:21• hírek • Szatmár.ro

Fel Jézussal! – Gyerektábor Hadadon

Ezen a héten kilencvennégy vallásórás gyermek táborozik Hadadon a Degenfeld Kastélyban és udvarán, a Nagykárolyi Református Egyházmegye szinte minden gyülekezete képviseltetvén magát - írja a refszatmar.eu.

Jézusról, mint királyról oktatják, nevelik, tanítják a gyermekeket azok a lelkipásztorok, teológiai hallgatók, akik elvállalták a tábor szervezését. Az Atya elküldte Fiát a világ üdvözítőjéül (1Ján 4,14) igei mottó alatt hallhatnak arról a táborlakók, hogy miért különleges Jézus, aki a kezdet és a vég, aki bűnös embereket hívott el tanítványokként, és aki akkor is szeret, amikor mások nem.

Balogh Enikő kismajtényi lelkipásztornő, a tábor egyik szervezője lapunknak elárulta azt is, hogy a kedvenc programjává vált a gyermekeknek a reggeli éneklés, ahol ritmusosabb, témához tartozó gyerekdalokat tanulhatnak. Közös bibliaórán egy-egy történetet sajátíthatnak el, amit aztán kiscsoportokban megbeszélnek, elmélyítenek, életre alkalmaznak. Ezen kívül rajzolnak, festenek, játszanak jókedvvel.

Az ún. „Ki mit tud”-on a tenger lecsendesedésének a történetét adjál elő, aztán pedig bárminemű tehetségüket is megoszthatják itt a nagyérdemű előtt. Tizenhárom táborvezetővel és segítővel, nyolc kiscsoportban zajlanak a tevékenységek. Mindegyik csapatnak van egy színe és egy tanítványneve. Ezzel hozzák még közelebb a táborlakókhoz azt, aki ma is él és uralkodik, mert Ő az igazi Király, akivel nem lefele haladnak, hanem „fel, a bűntől távolabb el…”, ahogy énekelték is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: