2010-02-23 15:51:27• hírek • Parajdi Andrea

Csak óvatosan a hiteligényléssel

Hiteleket adó pénzügyi társaságokat, zálogházakat, illetve webes értékesítéssel foglalkozó cégeket vizsgált január végén a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal.

Összesen 7 olyan pénzügyi társaságot kerestek meg az elmúlt időszakban a fogyasztóvédők, amelyek különböző hiteleket kínálnak, illetve három zálogházat is átvizsgáltak. Elsőként a cégek működéséhez szükséges papírokat ellenőrizték, majd azt vizsgálták meg, hogy tevékenységükről megfelelően tájékoztatják-e az ügyfeleiket illetve, hogy a hitelek megkötése előtt elmagyarázzák-e a szerződés „apróbetűs" részleteit is.

A fogyasztóvédők mind a tíz egység vezetőjét figyelmeztetésben részesítették, ugyanis nem volt kifüggesztve olyan lista, amelyről az ügyfél tudná a kamatokat és a kezelési költség díját, illetve a szerződésekből hiányzott egy olyan fejezet, amely világosan vázolja mennyi pénzt kell a hitelezőnek a teljes részletfizetés alatt törlesztenie - mondta el szerdán sajtótájékoztató keretében Valentin Breban, a Regionális Fogyasztóvédelmi Hivatal főfelügyelő-helyettese, aki azt tanácsolja a hiteligénylőknek, hogy szánjanak elegendő időt a szerződéskötés előtt, minden fejezet elolvasására.

Az ellenőrző akció során webes értékesítéssel foglalkozó cégeket is felkerestek a fogyasztóvédők, ugyanis az utóbbi időszakban négyen tettek panaszt online vásárlásra. Volt aki, a megrendelt bútorát, illetve zuhanyzófülkéjét megrongált állapotban kapta meg, de olyan is akad aki bár kifizette a költségeket a kívánt termék még mostanáig sem érkezett meg. A webáruházak háza táján végzett ellenőrzés során két figyelmeztetést, illetve három pénzbírságot szabtak ki a fogyasztóvédők, mintegy 25 000 lej értékben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: