2012-11-13 09:09:49• hírek • Kocsis Zoltán

Csak lányok házasodtak 18. születésnapjuk előtt

Szatmár megyében az idei esztendő első három negyedében tizenkilenc kiskorú fiatal szerette volna összekötni életét szíve választottjával. Közülük tizenhárom személy kérését hagyta jóvá a Szatmár Megyei Törvényszék, tudtuk meg Corina Hotca bírónőtől.

A tizenkilenc kérvény közül a törvényszék hármat átirányított egyéb intézmények felé, egyet procedurális okok miatt visszautasított, egy esetben pedig a felek visszavonták a kérést - vélhetően meggondolták magukat.

Érdekes, hogy valamennyi esetben a női fél volt kiskorú: három személy 16, nyolc személy 17 éves volt, ketten pedig már közel jártak 18. születésnapjukhoz. Szintén érdekes, hogy mindössze két kérvényező él Szatmárnémetiben, a többiek rurális környezetben laknak. Nem kevesebb, mint három esetben volt várandós a házasodni készülő leány, két esetben pedig már a lakodalom helyét is lefoglalták, a meghívókat is kiküldték, mire a törvényszék áldását adta a frigyre. Két esetben az egyik fél külföldön dolgozott és ezért látta szükségét a házasságnak, egy fiatal leány pedig a X. osztály elvégzése után döntött úgy: előnyösebb számára ha félbeszakítja tanulmányait és inkább férjhez megy.

A bírónő elmagyarázta, hogy a 2009-ben elfogadott új Polgári Törvénykönyv a házasság egyik feltételeként szabja meg, hogy mindkét félnek be kell töltenie a 18. életévét a házasságkötés pillanatáig. Ezzel együtt „megalapozott esetben" a törvény lehetővé teszi, hogy 16. év betöltése után is házasságra léphessen valaki. Ehhez szüksége van orvosi, szülői és törvényszéki jóváhagyásra. Amennyiben a házasulandó kiskorú gyámság alatt áll, akkor a gyámok mellett a gyámügyi hivatalnak is áldását kell adnia a frigyre. Ha az egyik szülő megtagadja a beleegyezését, akkor is a gyámügyi hatóságnak kell döntenie, a kiskorú érdekeit figyelembe véve. Abban az esetben, ha az egyik szülő elhunyt vagy nincs olyan állapotban, hogy véleményt formáljon, akkor a másik szülő jóváhagyása is elegendő.

A kiskorúak házasságát jóváhagyó törvény 2011 október elsején lépett életbe, ám a kérvények elbírálásához csak 2012-ben foghatott hozzá a törvényszék.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: