2018-02-23 13:05:56• hírek • Kocsis Zoltán

Magyar–román párharc az Európa Liga nyolcaddöntőjében

Magyar–román párharc lesz az Európa Liga nyolcaddöntőjében, derült ki a péntek délután Nyonban megtartott sorsoláson.


Természetesen nem arról van szó, hogy egy magyar és egy román csapat csap majd össze, hisz magyar gárda emberemlékezet óta nem érte meg az európai kupatavaszt, a Laziótól elszenvedett 5-1-es zakó után pedig az utolsó román csapatként állva maradt FCSB is elvérzett az előző körben. Viszont pontosan a Lazio érintett a párharcban, a rómaiak ugyanis a Dinamo Kijevvel mérkőzhetnek majd meg. És hogy mitől magyar–román párharc ez? Mert az olaszok védelmének egyik pillére Stefan Radu, az ukránoké pedig Kádár Tamás.


A másik magyar érintettségű együttesre, a Leipzigra szintén egy keleti sztárcsapat, a Zenit Szentpétervár vár. Ugyan a lipcseiek az előző forduló legnagyobb meglepetését okozták azzal, hogy búcsúztatták a Napolit, kijelenthető, a következő csatának sem Gulácsi Péterék az esélyesei.


A nyolcaddöntők legnagyobb presztízsű összecsapásét az olasz Milan és az angol Arsenal vívja. Ezt alátámasztandó jelzésértékű, hogy a két gárda eddig csak a Bajnokok Ligájában, illetve kupadöntőben találkozott. Legutóbb 2012-ben a nyolcaddöntőben csaptak össze, amikor a Milan majdnem elszórakozta hazai pályán szerzett 4-0-ás előnyét és Londonban 3-0-ra kikapott. Négy évvel később szintén az olaszok indították jobban a párharcot egy idegenbeli gól nélküli döntetlennel, ám hazai pályán 2-0-ra kikaptak és kiestek – címvédőként. A két gárda első párharcát az Európai Szuperkupa döntőjében vívta 1994-ben, amikor is a londoni 0-0 után minden idők egyik legjobb csapatának tartott Milan 2-0-re nyert hazai pályán.


A kör másik derbijét az Olympique Marseille és az Athletic Bilbao vívja. Ők két évvel ezelőtt a 16-os döntőben találkoztak egymással, akkor bilbaói döntetlen után a baszkok Marseille-ben tudtak nyerni.


Az Európa Liga nyolcaddöntőinek párosítása: (március 8.-március 15.)
Lazio – Dinamo Kijev
Leipzig – Zenit Szentpétervár
Atletico Madrid – Lomomotiv Moszkva
CSZKA Moszkva – Olympique Lyon
Olympique Marseille – Athletic Bilbao
Sporting Lisszabon – Viktoria Plzen
Borussia Dortmund – Salzburg
Milan - Arsenal  

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: