2014-08-18 17:17:06• hírek • Kocsis Zoltán

Csak két repülőteret használnak kevesebben, mint a szatmárit

Románia 16 működő polgári repülőtere közül mindössze kettőben volt kisebb a forgalom a tavalyi esztendőben, mint a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtéren, derül ki a zf.ro gazdasági portál felméréséből. A legnagyobb forgalmat természetesen a bukaresti Henri Coanda reptér bonyolította a tavaly, a legdinamikusabban fejlődő reptér pedig a marosvásárhelyi, írja a lap.

Ezek szerint a 2013-as esztendőben Románia 16 repülőterén összesen 10,7 millió utas fordult meg. Ez közel 7%-os növekedést jelentett a 2012-es évhez képest. Az utasforgalom közel 70%-át azonban a Henri Coanda bonyolította, ahol 7,6 millió személy fordult meg. A főváros nagyobbik repterének dominanciáját jól mutatja, hogy a második legnagyobb forgalmat lebonyolító kolozsvári repülőtéren „alig" 1,03 millió utas fordult meg, a harmadik helyezett temesvárin pedig már csak 757.000. A maga 363.398 utasával a negyedik helyen található Marosvásárhely viszont elmondhatja magáról, hogy a legdinamikusabban fejlődik: 2010-ben még csak 74.000 utast szolgált ki.

Ellenkező utat jár be viszont a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér, amelynek forgalma 2012-höz képest 15%-kal csökkent: 19.289-ről 16.341-ra esett vissza. A közelmúlt csúcsát amúgy 2011 jelentette, amikor 22.745 utas fordult meg a repülőtéren.

A szatmári repülőtérnél már csak két légikikötő „büszkélkedhet" kevesebb utassal: a Bukaresthez közeli Baneasán tavaly 6.036-an, Tulceán pedig 1887-en szálltak le vagy fel a tavaly. Ebből következik, hogy az „ősi rivális" Nagybánya is Szatmár előtt jár, még ha nem is sokkal: a szomszéd repterét a tavaly 16.778-an használták - ami 11,5%-os visszaesést jelent.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: