2015-04-15 09:14:03• hírek • Kocsis Zoltán

Csak egy büntető az első két negyeddöntőn

Óvatos csapatokat és kevés kockázatot hozott a Bajnokok Ligája első két negyeddöntője. A madridi rangadón a Real volt aktívabb és veszélyesebb, a végén mégis örülhetett a döntetlennek, míg Torinóban csak egy erősen vitatható büntetővel nyert a Juventus a Monaco ellen.

Hiába nyert meg a májusi BL-döntőt követő hat meccsből négyet az Atletico és adott kettőt döntetlenre (ami két bajnoki siker mellett spanyol Szuperkupa-győzelmet és Spanyol Kupa-továbbjutást jelentett számára) a városi rivális ellen, ezúttal a Real az első pillanatoktól jelezte: ki is az úr a legrangosabb európai kupasorozatban. A „királyi gárda" az első perctől kezdve támadóan lépett fel, komoly mezőfölényt alakított ki. Igaz, igazán nagy helyzetet csak keveset tudott kialakítani: Gareth Bale a 4., James Rodriguez pedig a 43. percben került ziccerbe, ám Jan Oblak mindkétszer bravúrral védeni tudott. Az első félidő embere ezzel együtt az Atletico szlovén kapusa volt, aki a már említett helyzetek mellett Cristiano Ronaldo, Bale és James távoli lövéseinél is nagyokat védett.

Az Atletico Madrid védekezésre és kontrákra rendezkedett be. Amíg az első, azaz a védekezés nem is ment rosszul, a kontrákból hiányzott a gyorsaság és a kreativitás - nem utolsósorban azért, mert nagyon hamar elveszítették a labdát. Így hát maradtak a pontrúgások, mint némi veszélyforrás - na meg Sergio Ramos elpasszolt labdája a 38. percben, amikor Antoine Griezmann 17 méterről dolgoztatta meg kicsit Iker Casillast.

A szünet után nem sokat változott a játék képe, igaz, a Real már kevéssé volt támadó, kevéssé volt hajlandó kockáztatni. Az Atletico pedig még annál is kevésbé. Így hát az utolsó tíz percig Toni Kroos távoli lövését jegyezhettük csak fel, amikor Oblak ismét biztosan védett. Az utolsó tíz percben aztán kissé felpörögtek az események. A 81. percben egy bedobást követően Diego Godin lőtt közelről Casillas kapuja fölé, majd néhány perccel később Luka Modric 16-son kívüli lövése ment fölé. A rendes játékidő lejártának közelében a vendégek kapuja előtt háromszor is komoly kavarodás alakult ki, ám ha a védők nem tudtak önfeledten blokkolni, akkor Casillas védett egyet bravúrral.

Érdekesség, hogy az idei szezonban a két csapat eddigi hat, egymás elleni mérkőzésén 16 gól született - tehát közel három meccsenként. A BL-negyeddöntő terhe azonban arra kényszerítette őket, illetve Diego Simeone és Carlo Ancelotti mestert, hogy a megszokottnál óvatosabb felfogásban küldjék pályára csapataikat.

Nem hozott sokkal több gólt az est másik negyeddöntője sem, pedig a Juventus és a Monaco igen aktívan kezdte a találkozót, az első negyed órában mindkét csapatnak volt néhány komolyabb helyzete. Előbb Andrea Pirlo remek passza után Alvaro Morata lőtt kapásból kapu fölé, majd Arturo Vidal szolgálta ki Carlos Tevezt, de Danijel Subasic védeni tudott. Nem maradtak válasz nélkül a monacóiak sem, Yannick Ferreira-Carrasco azonban nem tudott túljárni Gianluigi Buffon eszén.

A folytatásban aztán a Juventus egyre inkább átvette az irányítást, fölénye azonban jobbára meddő volt. Ennek ellenére akár két gólos előnnyel is pihenőre vonulhatott volna, amennyiben a 27. percben Tevez kapáslövését Subasic nem védi, vagy ha a 45. percben Vidal, egyedül a kapussal, pontosabban céloz.

A szünet után az első komoly helyzet a Monaco legveszélyesebb emberéhez, Ferreira-Carrascóhoz kötődik, ő hozta remek helyzetbe Bernardo Silvát, de a brazil lövésénél Buffon ezúttal is a helyén volt. Mint ahogy a helyén volt az 57. percben Ricardo Carvalho is, amikor a 16-son belül összeütközött Moratával. A játékvezető talán némileg könnyedén büntetőt ítélt, Vidal pedig magabiztosan értékesítette azt.

Előnye tudatában a Juventus elővette rossz olasz szokását és egyre kevésbé erőltette az újabb gólszerzést. A Monaco Geoffrey Kondogbia tizenhatoson kívüli lövése és Dimitar Berbatov közeli fejese révén kétszer is közel került az egyenlítéshez (előbb Buffon védett, majd a labda elkerülte el a kaput), igazán nagy nyomást azonban nem tudott gyakorolni a hazai kapura. A találkozó Stephan Lichtsteiner erőtlen lövésével ért véget, a továbbjutás kérdése viszont csak Monacóban dől el egy hét múlva.

Bajnokok Ligája negyeddöntő, első meccsek:

Atletico Madrid - Real Madrid 0-0

Juventus - Monaco 1-0
gól: Vidal (57., 11-es)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: