2010-12-01 12:21:14• hírek • Szatmar.ro

Fagyálló-e a Debrecen?

A labdarúgó Európa-liga ötödik csoportkörének első játéknapján egyes csapatok, mint például a Zenit vagy a Stuttgart, már továbbjutottként lépnek pályára. Mások (Poznań, Leverkusen, Sporting) bebetonozhatják továbblépésüket, míg megint mások (Juventus, Anderlecht, Sampdoria) szeretnék legalább életben tartani reményeiket.

A Debrecen sajnos egyik fenti kategóriába sem tartozik, mivel a magyar bajnok az eddig összes meccsét elveszítette az I csoportban és gólkülönbségére sem lehet túlságosan büszke: egy rúgott gól mellé tizenegyet kapott. Ennek majdnem felét, pontosabban ötöt pedig a soron következő ellenfele, a Metaliszt Harkiv rámolt be Budapesten. Ennek függvényében pedig nem számíthat túl sok jóra a magyar bajnok, főleg ha figyelembe vesszük, hogy ukrán csapatok ellen (beleszámítva a szovjet érát is) tíz meccs, tíz vereség a magyarok mérlege.

A Metaliszt gerincét a brazil légiósok biztosítják, az együttes eddigi hét góljából hatot ők rúgtak: Edimar és Xavier kettőt-kettőt, Taison és Fininho pedig egyet-egyet. Jó hír lehet ugyanakkor a Loki híveinek, hogy Fininho (sérülés) és Taison (eltiltás) miatt biztosan nem játszhat és Xavier sem teljesen egészséges. Rossz hír viszont, hogy vélhetően havazás és mínusz 11Celsius-fok várja majd a hajdúságiakat. Na meg egy olyan Metaliszt, amely pontosan tudja, hogy ha nyer és a PSV Eindhoven pontot szerez Genovában, akkor az a továbbjutásával ér fel.


A harkivi stadion az Európa-bajnokságra épült
A harkivi stadion az Európa-bajnokságra épült


A csoport másik meccsén az est egyik „magyar rangadóját" rendezik: Koman Vladimir és a Sampdoria Dzsudzsák Balázs PSV Eindhovenjét fogadja. Az olaszoknak, akik nem számíthatnak Zauri, Padalino és a száműzött Cassano játékára, mindenképpen nyerniük kell, ha lépést akarnak tartani a Metaliszttel (főleg ha az legyőzi a DVSC-t). A hollandoknak viszont egy pont már továbbjutást jelent.

Ami a többi csoportot illeti, A jelű kvartettben a Buffont, Grygerát, Rinaudót, de Cegliét, Legrottagliét, Martinezt és Amaurit sérülés miatt nélkülöző Juventus győzelmi kényszerben lép pályára Poznańban. Az olasz sztárcsapat eddig nyeretlen és egyben veretlen is csoportjában, egy újabb iksz viszont a lengyelek továbbjutását jelentené. A torinóiaknak tehát mindenképpen győzniük kell és reménykedniük, hogy a Salzburgot szerda este vélhetően legyőző és ebben az esetben továbbjutó Manchester Cityt is verni tudják odahaza az utolsó fordulóban. A Juventus dolgát az sem könnyíti meg, hogy mínusz 18 fokot jósolnak szerda este Poznańban...

A B csoportban az az érdekes helyzet állt elő, hogy amennyiben a címvédő Atletico Madrid bosszút áll az első fordulóbeli vereségéért és odahaza legyőzi az Arisz Szalonikit, akkor azzal „magával viheti" a Leverkusent is. Ennek az is feltétele, hogy a németek legalább egy pontot szerezzenek a Rosenborg otthonában. „Meleg fogadtatásra" aligha számíthatnak a németek, lévén Trondheim alig néhány száz kilométerre fekszik az Északi sarkkörtől délre.


A Rosenborg játékosainak nem volt melege az edzésen fotó: /rbkmedia.n
A Rosenborg játékosainak nem volt melege az edzésen fotó: rbkmedia.no


A C csoportban még mind a négy csapat versenyben van a továbbjutásért. A Gent - Levszki Szófia meccsen két négy pontos csapat találkozik és bármelyik is győz, az megszoríthatja a Sporting Lisszabon - Lille rangadó vesztesét. A portugálok az első fordulóban 2-1-re nyerni tudtak Lille-be és egy újabb győzelem esetén biztosan továbbjutnak, a franciák pedig akkor ki-ki meccset játszhatnak majd odahaza a Genttel - amennyiben szerdán a belgák legyőzik a bolgárokat.

A G csoportban kerül sor a másik „magyar rangadóra", és várhatóan úgy Huszti Szabolcs a Zenit Szentpétervárban, mint Juhász Roland az Anderlechtben a kezdőben kap helyet. Az oroszok az összes meccsüket megnyerték, így már továbbjutottak, míg a belgáknak minden pont „aranyat érhet", mivel a másik párharcban szereplő Hajduk Split illetve AEK Athén ott lohol a nyomukban.

A H csoportban hasonló a helyzet: a Stuttgart hibátlan teljesítménnyel és már továbbjutóként utazik Bernbe, ahol a Young Boys egy sikerrel komoly lépést tenne a továbbjutás felé. Abban a valószínű esetben, ha a Getafe nyerni tud Odensében, akkor a csoportmásodik kiléte Madridban dől el két hét múlva, amikor is a spanyolok a svájciakat fogadják.

A szerdai program:
I csoport:

Metaliszt Harkiv - Debrecen 20.00 4StoryTv
Sampdoria - PSV Eindhoven 20.00 DigiSport.hu, Sport.ro

A csoport:
Lech Poznań - Juventus 22.05 DigiSport.hu, Sport.ro
Manchester City - Salzburg 22.05

B csoport:

Atletico Madrid - Arisz Szaloniki 22.05
Rosenborg - Leverkusen 22.05

C csoport:
Gent - Levszki Szófia 22.05
Sporting Lisszabon - Lille 22.05

G csoport:
Hajduk Split - AEK Athén 20.00
Zenit Szentpétervár - Anderlecht 20.00

H csoport:

Young Boys - Stuttgart 20.00
Odense - Getafe 20.00

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: