2011-01-03 17:31:23• hírek • MTI

Hogyan tovább, Schwarzenegger?

A Terminator mindig is azt mondta, hogy visszatér. Arnold Schwarzenegger, a kaliforniai kormányzói poszttól hétfőn megváló, dúsgazdag egykori filmsztár előtt számos út nyílik a fényes politikai karrier után: többek között sokan vevők lennének emlékirataira, de a filmszakma is tárt karokkal várja.

Az osztrák származású Schwarzenegger korábban maga is megerősítette, hogy visszatérne a film világához, ha kezébe kerülne egy forgatókönyv, amely megfelelő egy politikai múlttal terhelt, 63 esztendős, négygyermekes családapa számára.
"De vajon lenne-e még türelmem ahhoz, hogy a forgatási helyszíneken ücsörögjek, meg mindahhoz, ami még ezzel jár, három vagy hat hónapig? Nem tudom" - osztotta meg bizonytalanságát is a Twitteren követőivel még tavaly októberben a republikánus kormányzó.

Mint szóvivője, Aaron McLear elmondta: Schwarzenegger máris töméntelen ajánlatot kapott az üzleti élet számos színteréről, így a szórakoztatóiparból is, de a kormányzó csak az után veszi fontolóra jövőjét, miután túlesett hivatala átadási procedúráján. Hét év után a demokrata Jerry Brown veszi át tőle a kormányzói posztot Sacramentóban.
"Nincs tervem" - mondta őszintén Schwarzenegger decemberi búcsúpartiján, amelyen több száz tisztelője: támogatói, barátai és politikai stábjának tagjai jelentek meg. Azt azonban  egy mikroblogos üzenetében is leszögezte, hogy az állam környezetvédelmi, ezen belül klímapolitikai eletében továbbra is aktív szerepet akar játszani.

Kalifornia törvényhozói a minap fogadták el azt a szabályozást - a 2006-os klímatörvény egy Schwarzenegger által diadalra vitt kulcselemét -, amely az állam legnagyobb szennyezőinek karbonkibocsátását hivatott visszaszorítani. "Folytatni fogom a reformért vívott küzdelmemet, továbbra is hiszek a környezeti és környezetvédelmi kérdések fontosságában" - írta a Twitteren.

Annyi bizonyos: anyagilag mindenképpen jobban jár majd az egykori sztár, aki akár 30 millió dollárt is keresett annak idején egy-egy filmjével. Hiszen a hét év alatt nem tartott igényt kormányzói fizetésére, miközben két hivatali terminusának kampányköltségei legalább 25 millió dollárt emésztettek fel, és tetemes összegbe került a munkába járás is. Ugyanis sohasem költözött Sacramentóba, családjával végig a Csendes-óceán partjánál fekvő birtokán élt tovább, és maga fizette magánrepülőn utazott hetente többször is hivatalába.

Feleségével, Maria Shriverrel együtt azért van mit aprítaniuk a tejbe, és számos karitatív szervezetet támogatnak. Schwarzenegger a New York-i polgármesterrel, Michael Bloomberggel és Ed Rendell pennsylvaniai kormányzóval közös bizottságot is alapított, amely az út-, híd- és egyéb infrastrukturális fejlesztéseket támogatja.
"Gazdag és okos ember. A gazdag és okos embereknek pedig rengeteg lehetőségük van" - jellemezte Michael Levine, Hollywood egyik legismertebb színészügynöke, aki úgy vélekedett: Schwarzenegger ezentúl "bármibe foghat, aminek nincs köze a politikához és a színjátszáshoz".


Arnold Schwarzenegger
Arnold Schwarzenegger



A volt kormányzó egykori fényűző hollywoodi életstílusa már a múlté. Benzinzabáló Hummerjeit ökoautókra cserélte, a vad éjszakák helyett pedig szívesebben tölti idejét testedzéssel, családja körében házimozizással vagy közös vacsorákkal. A hétszeres Mr. Olympia ősz tincsei ellenére továbbra is robusztus jelenség. Korábban bevallotta, hogy - amikor az még legális volt - szteroidokkal támogatta meg izomzatát, de az sohasem derült ki, hogy vajon ezeknek a szereknek volt-e köze később kisebb szívproblémáihoz, szívbillentyű-műtétéhez.

A Terminator-filmek sztárja hivatali ideje alatt sem szakadt el teljesen a mozitól: legutóbb tavaly, barátja, Sylvester Stallone The Expendables - A feláldozhatók című akciófilmjében tűnt föl a filmvásznon. Sokan már akkor úgy tekintettek rövid megjelenésére, mint filmes karrierje újabb szakaszának kezdetére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: