2018-04-07 18:21:07• hírek • Közlemény

Csak az RMDSZ-hez beérkező szavazólapok célba érését garantálják

Az RMDSZ-hez vigye szavazólapját az, aki még nem juttatta el – erre kéri a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyi magyar embereket Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Az RMDSZ elnöke rámutatott: a Nemzeti Választási Iroda közlése szerint a beérkezett szavazatok közel húsz százaléka érvénytelen – ezek nagy része technikai részleteken bukik el. „A Szövetség munkatársai segítenek az azonosító nyilatkozat kitöltésében és a levélcsomag összeállításában. Arra kérjük a magyar embereket, hogy forduljanak hozzájuk bizalommal” – tette hozzá Kelemen Hunor.


Fontos tudni, hogy a román posta az ortodox húsvét miatt nem dolgozik. „Az RMDSZ viszont igen. Irodáinkban szombaton este 8-ig, vasárnap pedig délután 3-ig le lehet adni a szavazatokat. Garantáljuk, hogy minden hozzánk beérkezett szavazólapot eljuttatunk a konzulátusra határidőig” – hívta fel a figyelmet Kelemen Hunor.


Nagyon sokan panaszkodnak, hogy még mindig nem kapták még meg a szavazólapot. Több mint 10 ezer át nem vett szavazólap áll a konzulátusokon. „A Hargita és Kolozs megyeieknek jó eséllyel a konzulátusokra érkezett a szavazólapja, és nem tudnak róla” – részletezte az RMDSZ elnöke.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: