2009-10-23 01:18:22• hírek • Szatmar.ro

Csak az Anderlecht kegyelmezett

A belgák megelégedtek egy ponttal Temesváron, a CFR, a Steaua és a Dinamo kikapott.

Akárcsak az Európa-liga második fordulójában, a román csapatok a harmadikban is mindössze egy pontot tudtak begyűjteni, a Temesvár révén. A négy együttes összesen hét gólt kapott és egyet rúgott - a Dinamo révén, amely viszont négyet kapott cserébe. Még lehangolóbb a kép, ha a csoportkör eddigi eredményeit nézzük: 12 meccs, két győzelem, hat vereség, 12 kapott és négy rúgott gól. Ezeken a CFR és a Dinamo osztozkodik meg testvériesen...

Ami a harmadik fordulót illeti, a Temesvár az egyedüli csapat, amely pontot tudott szerezni. Na nem azért, mert olyan jól játszott, hanem mert ez az eredmény az Anderlechtnek is megfelelt és mert a belgák az összes helyzetüket elpuskázták. A bánságiak azzal a tudattal indultak neki a meccsnek, hogy minden áron győzniük kell, ehhez képest a kezdőcsapatban hat (!) védekező játékos kapott helyet... Így hát az első félidőben kétszer kerültek igazán nagy helyzetbe, ám Arman Karamyan közelről túlságosan a földre fejelte a labdát, Goga pedig a tizenhatos közepéről fölé lőtt. A belgák okosan járatták a labdát, nem erőltették a támadásokat, de azokat okosan kijátszották, így Lukaku és Boussoufa is betalálhatott volna. A szünet után Artiom Karamyan vette célba távolról a kaput, majd hosszú ideig semmi. Juhász Rolandék továbbra is megfontoltan és néha szépen passzolgattak és közelebb álltak a gólszerzéshez, de Suarez kétszer is nagy helyzetben rontott. A 86. percben Karamyan még megeresztett egy bombát és Proto kapusnak ekkor kellett először komolyabban védenie. Ez kevés, borzasztóan kevés, az eddig megszerzett két ponttal a bánságiak a csoport utolsó helyét foglalják el.

Azzal mindenki tisztában volt, hogy a Dinamónak nem lesz könnyű dolga a Galatasaray otthonában és ez be is igazolódott. A törökök rögtön beszorították a románokat, igaz, a piros-fehérek néhány kontrája elég veszélyesre sikeredett, főleg a két fiatal, Torje és Alexe révén. A néha nyomasztó hazai fölény a 33. percben ért góllá, amikor Kewell csavart középre, de senki nem ért labdába, így az a hosszú alsó sarokban kötött ki. Kevéssel később ismét az ausztrál, a túloldalon pedig Andrei Cristea volt veszélyes, majd Keita adott be középre egy labdát, Nonda pedig kettőre növelte csapata előnyét. A szünet előtt még Torje hagyott ki egy nagy helyzetet, utána viszont hajszálra megismétlődött a második gól koreográfiája és a Galata már hárommal vezetett. Sőt, az 58. minutumban Elano értékesített egy büntetőt és már 4-0 volt az eredmény. A 62. percben N'Doye közelről megszerezte a szépítő találatot, majd Adrian Cristea találta még el a kapufát, ám az eredmény már nem változott és bár nem volt teljesen veszélytelen, mégis, nagy verést kapott a Dinamo.



Bikfalvi és Emre párharca fotó:fenerbahce.org


A fenti két gárda ősi riválisai Bukarestben találkoztak, ahol a Steaua a Fenerbahcét fogadta. A felállás ugyanaz volt, a törökök gyorsan kezükbe vették az irányítást és csak Zapata bravúrjai (Kazim, Opuz, Topuz majd ismét Kazim nem tudtak túljárni a kolumbiai eszén) akadályozták meg a vendégeket a gólszerzésben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hazaiak kontrái sem voltak veszélytelenek, ám Kapetanosz az összes lehetőségét elszalasztotta. A legközelebb Gokhan állt ahhoz, hogy vezetést szerezzen a románoknak, ám mentése után a labda végül elcsordogált a kapufa mellett. Aztán Zapata védett ismét nagyot, majd Kapetanosz dolgoztatta meg Volkan kapust (hogy ne unatkozzon nagyon). Egy óra játék után aztán, nem teljesen érdemtelenül, egy mintaszerű akció végén a Fenerbahce megszerezte a vezetést: Emre, Santos, Roberto Carlos, Kazim volt a labda útja, utóbbinak csak be kellett passzolni a hálóba. Hét perccel később a Steaua közel került ahhoz, hogy kiegyenlítsen, ám Kapetanosz fejese a felső lécen csattant. A végén még Zapata mutatott be egy nagy védést, az eredmény azonban már nem változott, így a Steaua továbbra is lőtt gól nélkül a csoport utolsó helyén áll.

A Kolozsvári CFR úgy utazott Prágába, hogy szinte deklaratíve mindenki győzelmet várt tőle a Sparta ellen. A baj csak az volt, hogy ezt a csapat is elhitte (mármint, hogy könnyen bezsebelheti a három pontot), naivan nekiesett a hazaiaknak, mintha az életük függött volna ettől a meccstől. Az első említésre méltó lehetőség így Traoré előtt adódott, gól azonban nem ő, hanem Kucka fejelt a 15. percben. Az erdélyiek ismét nekiestek a cseheknek, akik harmadik helyzetüket (közben Wilfried kihagyott egy ziccert) ismét gólra váltották és ekkor a szerencse is mellettük állt: egy szabadrúgás során a labda megpattant a sorfalon, a befutó Hubnik fejjel beleért, Nuno Claro ezt bravúrral még védeni tudta, a labda viszont ismét a Sparta játékosához került, aki elrúgta a fekvő kapus fölött. Bár a CFR a folyatásban is fölényben játszott, semmi nem jött össze neki, a legnagyobb helyzet Vacek előtt adódott. A második félidőben az erdélyiek próbáltak egyenlíteni, Bus, Cadu és Dubarbier is helyzetbe került, Blazek kapusnak azonban egyszer sem kellett igazán nagyot védenie. Újabb vereségével a CFR visszaesett a harmadik helyre, a Sparta elleni hazai meccse pedig döntő jelentőségűvé nőtte ki magát két hét múlva.

Eredmények:
A csoport:
Temesvár - Anderlecht 0-0

Ajax - Dinamo Zágráb 2-1
gólok: Suarez (2., 11-es), Rommedahl (80.), illetve Tomecak (90.)
A csoport állása: 1.Anderlecht 5p., 2.Ajax 5.p., 3. Zágráb 3p., 4.Temesvár 2p.

F csoport:
Galatasaray
- Dinamo 4-1
gólok: Kewell (33.), Nonda (42., 46.), Elano (58., 11-es), illetve N'Doye (63.)

Panathinaikosz - Sturm Graz 1-0
gól: Szalpingidisz (60., 11-es)
A csoport állása: 1. Galatasaray 7p., 2. Panathinaikosz 6p., 3. Dinamo 3p., 4. Sturm 1p.

H csoport:
Steaua - Fenerbahce 0-1
gól: Kazim-Kazim (59.)

Sheriff Tiraspol - Twente 2-0
gólok: Balima (41.), Franca (90.)
A csoport állása: 1. Fenerbahce 6p., 2. Sheriff 4p., 3. Twente 4p., 4. Steaua 2p.

K csoport:
Sparta Prága - Kolozsvári CFR 2-0
gólok: Kucka (15.), Hubnik (32.)

PSV Eindhoven - Köbenhavn 1-0
gól: Jonathan (72.)
A csoport állása: 1.PSV 7p., 2. Sparta 4p., 3. CFR 3p., 4. Köbenhavn 3p.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: