2014-10-27 17:39:34• hírek • MTI

Csak a választás után tárgyalják Iohannis összeférhetetlenségi ügyét

Csak a novemberi elnökválasztás után, november 18-án tárgyalja a román legfelső bíróság Klaus Iohannisnak, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltjének összeférhetetlenségi ügyét - derült ki hétfőn, miután a bíróság elutasította a fellebbviteli tárgyalás előrehozatalára irányuló kérést.

A tisztségviselők vagyonosodását ellenőrző korrupcióellenes hivatal, az úgynevezett Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) tavaly közzétett jelentése szerint a nagyszebeni polgármesteri tisztséget betöltő Iohannis megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor két önkormányzati tulajdonban lévő vállalat igazgatótanácsában is tagságot vállalt.

Az ANI jelentése ellen Iohannis a gyulafehérvári táblabíróságon emelt panaszt, amely első fokon a polgármester javára döntött. Az ANI fellebbezése nyomán került a legfelső bíróságra az ügy.

Romániában az alkotmány mentelmi jogot biztosít az államfőnek, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy ez kiterjed-e a megválasztott, de hivatalába csak később lépő elnökre is. Így elvileg előfordulhat, hogy Iohannist november 16-án elnökké választják, és még december 22-e előtt - amikor átveheti hivatalát - a bíróság összeférhetetlenség miatt három évre eltiltja bármiféle választott tisztség gyakorlásától.

Traian Basescu leköszönő államfő úgy vélekedett: egy ilyen esetben a bíróságnak hatalmas horderejű döntést kell hoznia a választások tekintetében, ami szerinte megengedhetetlen egy demokratikus országban. "A népnek kell eldöntenie, ki legyen az elnök, nem a bíróságnak" - szögezte le az államfő.

A választásokra hivatkozva az ANI megsürgette a jogerős döntés meghozatalát, de a legfelső bíróság hétfői döntésével ezt elutasította. November 18-án sem születhet még jogerős ítélet, ugyanis akkor csak azt vizsgálja meg egy - az ügyeket "megszűrő" - bírói tanács, hogy perképesek-e a felek és formai szempontból megfelel-e a követelményeknek az ANI fellebbezése.

A helyzetet az is bonyolítja, hogy - mivel sok más polgármesternek van Iohanniséhoz hasonló jogvitája az ANI-val - november 4-én, vagyis az elnökválasztás két fordulója között várhatóan az alkotmánybíróság is állást foglal a témában: a taláros testület döntése szintén komoly kihatással lehet a választásokra.

Romániában novemberben választják meg a tízéves elnökség után leköszönő Traian Basescu utódát. A felmérések szerint az államfői tisztség sorsa a második fordulóban dőlhet el Victor Ponta, a szociáldemokraták és Klaus Iohannis, az ACL jelöltje között.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: