2011-02-04 18:39:09• hírek • Szatmar.ro

Bajnoki ismerős ellenfelekkel

Nem mondhatni, hogy eseménytelenül telt az elmúlt hét a Szatmárnémeti VSK női kosárlabda-csapata számára, mivel az élvonalbeli gárda két barátságos meccset is vívott az elmúlt napokban: szerdán 71-50 arányban múlta fölül Románia U20-as válogatottját, csütörtökön pedig 83-54-re verte az U18-as nemzeti csapatot. Szombaton délben (12.00) pedig már bajnokin bizonyíthatnak a lányok a Bukaresti Olimpia ellen.

A találkozóra eredetileg csak a kilencedik fordulóban került volna sor, ám az a furcsa helyzet állt elő, hogy a fővárosiak nyolc játékosa is tagja volt a Szatmárnémetiben edzőtáborozó két utánpótlás-válogatottnak. Ezért a fővárosiak vezetői úgy döntöttek, megspórolnak egy hosszú utat és ezen a hétvégén lejátsszák a VSK elleni bajnokit. Mivel mindkét eheti meccsen öt-öt „olimpiás" (ami értelemszerűen azt is jelenti, hogy egyesek két alkalommal is) pályára lépett a VSK ellen, így a szombaton összecsapó két gárda játékosai vélhetően már igen jól ismerik egymást.

Ami a két felkészülési mérkőzést illeti, a szatmári vezetőség pozitívan értékelte az ott történteket. „Örömteli, hogy a fiatalok is több időt tölthettek a pályán úgy, hogy méltó társak tudtak lenni a tapasztaltabb játékosoknak. Nem szeretnék senkit kiemelni, de főleg Nagy Anita teljesített jól, és ezek után remélem, hogy visszakerül az U18-as válogatottba is, mivel bebizonyította, hogy helye van ott. Most már látszott a sok elvégzett edzésmunka eredménye is, a fiatalok lassan beépülnek a csapatba", mondta Éles Péter menedzser, aki az U20-as válogatott ellen az edzői teendőket is ellátta, mivel Dan Fleseriu éppen a nemzeti csapat szövetségi kapitányi tisztségét töltötte be.

Éles az Olimpia elleni meccsről beszélve elmondta, csapata győzelme nem lehet kétséges, ám maximális koncentráltságot vár a lányoktól. „Nem lehet gond a biztos győzelem az Olimpia ellen, de komolyan kell vennünk a mérkőzést, mivel ez azért már élesben megy. Most többet szerepelnek majd a kulcsjátékosok, de ha a meccs úgy alakul, több időt tölthetnek a pályán a tartalékok is".

Szombat után legközelebb kedden lép pályára a VSK, ismét hazai pályán: akkor a rájátszás ötödik fordulójában a Temesvári Poli lesz a szatmáriak vendége.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: