2012-10-07 14:24:55• hírek • Szatmar.ro

Olimpia: 22 hazai győzelem után vereség

Sorozatban harmadik vereségét szenvedte el szombat délután az Olimpia labdarúgócsapata a III. osztályú bajnokság hatodik fordulójában a Dés ellen. A Rapid elleni 6-0-ás kupazakó és a Pankota elleni idegenbeli bajnoki vereség után immár több, mint 270 perce gólképtelen a csapat.

A szombat délutáni meccs végén a közönség a játékvezetőket hibáztatta a rossz eredmény miatt. Ami tény, a bíró előbb nem adta meg Hanus szabályosnak tűnő gólját, az 50. percben kiállította Marinast, majd a 70. percben büntetőt ítélt a vendégek számára, amit Gabrus góllá váltott.

Mindennek ellenére Csík Tibor vezetőedző rendkívül sportszerűen nem a játékvezetést okolta a meccs végén. „Elsősorban mi vagyunk a hibásak a vereség miatt, nem éppen a bírók miatt kaptunk ki. Persze ismét fájó ez a kudarc, hullámvölgyben vagyunk, de azon leszünk, hogy hamar túllépjünk ezen, és elinduljunk fölfelé" összegzett rosszkedvűen.

A szombati vereséggel egy nem akármilyen sorozat szakadt meg: a soccerway.com adatai szerint az Olimpia legutóbb még 2008 márciusában szenvedett vereséget hazai pályán a III. osztályban. Azóta mind a 22 mérkőzését megnyerte! Ehhez társul még két hazai siker idén ősszel a Román Kupában - igaz, az egyiket „csak" hosszabbítás után nyerték meg a sárga-kékek.

Ami a mérkőzést illeti, az Olimpia nem játszott jól! Az első húsz percben inkább a vendégek diktáltak, amit egy kapufával is alátámasztottak. Lassan átvette az irányítást a Csík-csapat, Marinas éles szögből az oldalhálóba lőtt, pedig már a kapust is kicselezte, Hanus gólját pedig nem adták meg.

A második félidő elején jött Marinas kiállítása, amitől érdekes módon inkább felpörgött az Olimpia. Ekkor előállt azonban a szokásos probléma: a helyzetkihasználás. A sárga-kékeknek megvoltak a lehetőségeik, hogy megszerezzék a vezetést, majd hogy kiegyenlítsenek, ám Villand, Danila vagy Feier sorra elpuskázta őket. Ugyanakkor a vendégeknek is voltak a lehetőségeik, Micas egy ízben a gólvonalról vágta ki a labdát.

Az újabb vereség következtében az Olimpia visszaesett a negyedik helyre, hátránya pedig már hat pont a listavezető, eddig százszázalékos Vajdahunyad mögött - ráadásul utóbbiak egy meccsel kevesebbet játszottak.

A következő fordulóban az Olimpia Kolozsvárra látogat, ahol a Sanatatea otthonában lép pályára.

III. Liga, 6. forduló, 5. csoport:
Szatmárnémeti Olimpia-Dési Unirea 0-1

gól: Găbruş (70.)
Az Olimpia összeállítása: Şuta - Silaghi, Micaş (Moş 85.), Iuhas, Glodean, Homorozan, (Feier 63.), Villand, Botos (Gavrilescu 46.), Hanus (Roatiş 60.), Marinaş, Dănilă.

További eredmények:
Petrozsényi Jiul-Zilahi FC 3-1
Borossebesi Naţional-Pankotai Şoimii 0-0
Tordai FCM-Máramarosszigeti Plimob 1-2
Gyulafehérvári Europa-Vajdahunyadi FC 1-3
Aranyosgyéresi Seso-Fugyivásárhelyi CS 1-4
A Kolozsvári Sănătatea állt.

A következő forduló:
péntek: Sănătatea-Olimpia
Aranyosgyéres-Petrozsény
Dés- Borossebes
Pankota-Torda
Máramarossziget-Gyulafehérvár
Vajdahunyad-Fugyivásárhely
A Zilah áll.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: