2010-12-06 10:58:57• hírek • Szatmar.ro

Csak a Galac és a CFR

fotó: otelul-galati.ro
fotó: otelul-galati.ro

A román labdarúgó élvonal tavaszi szezonjának első fordulójában (a honi szakszövetség vezetése úgy ítélte meg, hogy előrehozza a természet ébredését) folytatódott a trend, mely szerint a bajnokaspiránsok közül egyesek egymás ellen, mások pedig ún. kiscsapatok ellen szórják el a fontos pontokat: konkrétan, az első hét helyezett közül csak a listavezető Galac és a címvédő Kolozsvári CFR tudott nyerni a hétvégén. Sőt, rajtuk kívül más csapat nem is nyert a Liga1 18. fordulójában.

A kolozsvári gárda két bajnoki döntetlen (na meg egy BL-vereség) után az utóbbi időben leszállóágban lévő Craiovát fogadta a forduló nyitónapjának rangadóján. A találkozón színvonala nem lépte át két középcsapat összecsapásának a szintjét: a hazaiak szinte végig fölényben játszottak (hatványozottan igaz ez a kijelentés a második félidőre), ám ez helyzetekben nem nagyon mutatkozott meg. Az első félidőben Dica és Traoré okozott némi izgalmat, amire a vendégek részéről Gargorov válaszolt. A szünet után kissé megnyomta a CFR, Traoré fejese és Panin ollója után azonban Stoica szerzett vezetést a vendégeknek egy bődületesen nagy szabadrúgásból. Öt perc múlva aztán már a hazai együttes vezetett, Traoré ugyanis egy perccel később egyenlített, majd Kivuvu a győztes találatot is megszerezte.

Lényesen több izgalmat hozott a mezőnyben egyedülikén veretlen Temesvár, amely a 49. percben Luchin és Zicu góljaival már 2-0-ra vezetett Besztercében. Négy perccel később azonban Velcovici szépített, újabb negyed óra elteltével pedig Axente is betalált, így ismét kettővel vezetett a bánsági együttes. Újabb öt perccel később Keita faragott csapata hátrányból, majd a ráadásban a szenegáli ki is egyenlített. Ami aztán kiverte a biztosítékot a lila-fehérek vezetőjénél, aminek következtében Cosmin Contra vezetőedző beadta lemondását. Miközben csapata veretlen és öt pontra van a listavezető mögött. Ki érti ezt...


Traoré gyors egyenlítő találata sokat ért a CFR-nek fotó: cfr1907.ro
Traoré gyors egyenlítő találata sokat ért a CFR-nek fotó: cfr1907.ro


Közel állt egy nagy blamához a Dinamo, amely hiába játszott szinte végig komoly mezőnyfölényben az Astra ellen, helyzetig alig jutott el és a szakadó esőben azokat is elpuskázta. Nem úgy a vendégek, akik két védelmi hiba után előbb a japán Takajuki Seto, majd a cseh Oprsal révén két gólos előnyre tettek szert. Bár a szünet után a piros-fehérek Munteanu büntetőjével és Adrian Cristea góljával kiegyenlítettek, ezzel elkerülve a blamát, ám ismét fontos pontokat szórtak el a bajnoki címért folytatott versenyben. Ezzel ráadásul zsinórban harmadik alkalommal végzett döntetlenre Andone csapata.

Vasárnap este Vasluiban két bajnokaspiráns csapott össze, a hazai együttes a Rapidot fogadta: a nem túl magas színvonalú mérkőzésen inkább a moldvaiak voltak aktívabbak Wesley és Gheorghiu révén (Bornescunak többször is védenie kellett) és ők is szerezték meg a vezetést is Costin góljával a szünet előtti percekben. A bukarestiek gyorsan válaszoltak Herea révén, majd szinte teljesen leült a meccs, egy-két távoli próbálkozás okozott csak némi izgalmat, de az eredmény már nem változott.

A szezon egyik meglepetéscsapata, a Medgyes meglepetésre csak 2-2-es döntetlent játszott odahaza a Branesti ellen, amivel komoly sanszot szalasztott el arra, hogy dobogóra kerüljön. A másik meglepetéscsapat, a listavezető Galac viszont Pena góljával legyőzte a Sportult, amivel biztossá tette, hogy 2011-et az első helyről kezdheti.

A tabella élén a 39 pontos Galac már öt ponttal vezet a Temesvár és héttel a Vaslui előtt. Őket a 30 egységgel rendelkező Rapid és Medgyes követi, majd a Dinamo (29), a CFR (27) és a Steaua (26) következik.

Eredmények:
Medgyes - Branesti 2-2
gólok: Aganovics (72., 78.), illetve Novac (65.), Popa (70.)

Brassó - Marosvásárhely 1-1
gólok: Ilyés (63., 11-es) illetve Ilyés (72., öngól)

Kolozsvári CFR - Craiova 2-1
gólok: Traoré (69.), Kivuvu (72.) illetve Stoica (67.)

Beszterce - Temesvár 3-3
gólok: Luchin (18.), Zicu (49.), Axente (67.) illetve Velcovici (53.), Keita (72., 90.)

Dinamo - Astra 2-2
gólok: Munteanu (57., 11-es), Cristea (60.) illetve Seto (15.), Oprsal (39.)

Galac - Sportul Studentesc 1-0
gól: Pena (76.)

Vaslui - Rapid 1-1
gólok: Costin (43.) illetve Herea (49.)

Hétfőn:
Urziceni - Pandurii 18.00
Steaua - Kolozsvári Universitatea 21.30

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: