2012-04-04 14:51:38• hírek • MTI

Csak Londonban várható némi izgalom

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágói formalitásnak tűnnek, mivel a Chelsea a Benfica, a Real Madrid pedig az APOEL vendégeként szerzett előnyt az első mérkőzésen.


Ezzel együtt Londonban lehetnek még izgalmak, a Kékek ugyanis csak 1-0-ra nyertek Lisszabonban. Az erőviszonyok alapján ugyanakkor mégis a Chelsea továbbjutása prognosztizálható, már csak azért is, mert az angol alakulat az aktuális sorozatban mind a négy hazai BL-mérkőzésén győzött, ráadásul ezeken a találkozókon 14 gólt szerzett és mindössze egyet kapott. Roberto Di Matteo legénységének sikerét vetíti előre az is, hogy portugál riválissal szemben korábbi mindhárom otthoni találkozóját megnyerte, ráadásul a Chelsea BL-történetében az eddigi
hét összecsapáson csak egyetlen luzitán siker született.

A Benficának az adhat okot némi bizakodásra, hogy legutóbbi tíz európai kupatalálkozóján csak egyszer maradt szerzett találat nélkül.

A Real Madrid háromgólos előnyre tett szert a ciprusi APOEL otthonában, így a madridiak legnagyobb "gondja", hogy a szurkolók megtöltik-e egyáltalán a Santiago Bernabéu Stadiont.

Története során a Real hetedik alkalommal juthat be a BL-ben a legjobb négy közé, ennél csak a Barcelona büszkélkedhet jobb mérleggel. A katalánok nyolcszor szerepeltek az elődöntőben, de Josep Guardiola együttese kedden kilencre növelte ezt a számot, azzal, hogy továbbjutott az AC Milannal szemben.

Bajnokok Ligája negyeddöntők, visszavágók:
Chelsea - Benfica 21.45 DigiSport. Hu, TVR1
Real Madrid - Real Madrid 21.45 DigiSportPlus.hu, DolceSport

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: