2016-07-21 00:37:21• hírek • MTI

Csak Fradi-játékos lőtt gólt, mégis kiesett a magyar bajnok

Ferencváros nem jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába: a zöld-fehérek szerdán hazai pályán 1-1-es rendes játékidő és hosszabbítás után tizenegyespárbajban maradtak alul az Partizani Tiranával szemben.

A magyar bajnok és kupagyőztes a júniusi sorsolás nyomán a Skenderbeúval találkozott volna, csakhogy az albán bajnokot egy évre kizárta a nemzetközi kupasorozatokból az európai szövetség (UEFA), amelynek döntését később a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) is jóváhagyta. Az UEFA ezt követően az ezüstérmes Partizanit átsorolta az EL-ből a BL-be.

Különösebb előzmény nélkül már az első negyedóra végén előnyhöz jutott a magyar bajnok: a bal oldalon előre törő Ramírezt buktatta a 16-oson belül Krasniqi, a büntetőt Gera magabiztosan értékesítette.

Szinte rögtön egyenlíthettek volna a vendégek, de Leandro hibáját követően Fili tiszta helyzetben mellé emelt. Lassan bátrabbá vált a Partizani, a 29. percben Trashi centerezését követően a csereként beállt Ekuban újabb ziccert hibázott el. A félidő harájában egyenlített az albán csapat: egy jobb oldali beadás után a menteni igyekvő Hüsing ballal a saját kapujába lőtte a labdát.

Első félidei játékával elmaradt a várakozástól a Ferencváros, amely összesítésben is egyenlő állásból (2-2) kezdhetett neki a második játékrésznek. Thomas Doll kettős cserével igyekezett frissíteni csapatát, s bár lendületesebb lett az FTC, ez csak helyzetekben mutatkozott meg, gólokban nem. A játékrész elején és végén is akadt nagy hazai lehetőség, az albán kapus azonban védett.

A 2x15 perces hosszabbításban már egyik fél sem tudott helyzetet kialakítani, így következett a tizenegyespárbaj. A Ferencváros részéről egyedül Nagy Dominik talált a kapuba, Gera, Sesták és Ramírez lövését a kapus hárította. A Partizani csapatából a kapus Hoxha, Trashi és Ekuban volt eredményes, Vila pedig mellé helyezett. Az utolsó párnak már nem kellett lelőnie a büntetőket.

BL-selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Ferencváros - Partizani Tirana 1-1 (1-1,
1-1, 1-1) - 11-esekkel: 1-3
Groupama Aréna, 8756 néző, v: Tohver (észt)
gólszerzők: Gera (14., 11-esből), illetve Hüsing (40., öngól)
sárga lap: Böde (23.), Ramírez (50.), Gera (53.), Dilaver (102.), illetve Krasniqi (12.), Torassa (35.), Atanda (73.) 
Ferencváros: Dibusz - Dilaver, Hüsing, Leandro, Ramírez - Pintér (Nagy D., a szünetben) - Varga R. (Sesták, a szünetben), Gera, Trinks (Djuricin, 66.), Lovrencsics - Böde
Partizani Tirana: Hoxha - Ibrahimi, Krasniqi, Arapi, Kalari - Ramadani - Vila, Batha (Ekuban, 26.), Trashi, Torassa (Atanda, 71.) - Fili (Bardhi, 82.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: