2012-10-04 07:53:49• hírek • Blikk.hu

Újabb vádak Cristofel ellen!

Közel két órán át faggatták VV Veronikát szerdán délután a VIII. kerületi rendőrkapitányságon, Cristofel ellen ugyanis újabb vád merülhet fel, amelyben szintén VV Veronika a sértett.

Az egykori szerelmespár áprilisban szakított egymással, az elválás azonban elég durvára sikeredett. Ahogy arról a Blikk beszámolt, Cristofel megverte Veronikát, aki kórházba is került, majd feljelentést tett a rendőrségen, az ügy azonban tovább bonyolódik.

Úgy tűnik ugyanis, hogy miután az akták eljutottak a rendőrségtől az ügyészségre, ismét visszakerült a VIII. kerületi kapitánysághoz, ennek pedig az az oka, hogy az ügyészség a tanúmeghallgatások során rábukkant valamire és pótnyomozást rendeltek el.

- Mi sem tudtuk pontosan, hogy miért hívták be Veronikát egy újabb kihallgatásra, de mint kiderült, Cristofel ellen kiegészítik az eljárást - kezdte a Blikknek Veronika ügyvédje, dr. Hyross Virág, aki Veronika kérésére azt ugyan nem árulta el, hogy pontosan miről van szó, annyit azonban igen, hogy ezzel a kiegészítéssel Cristofel büntetése tovább súlyosbodhat.- Az ügyészség elfogadta mind a négy korábbi vádpontot, vagyis a személyi szabadság megsértését, a könnyű testi sértést, a zaklatást és a tettleges becsületsértést is, most pedig ezenfelül merült fel a gyanú valami miatt.

A cikk folytatásáért kattints ide!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: