2016-04-13 00:27:17• hírek • Hirado.hu

Cristiano Ronaldo kiütötte a Wolfsburgot

A Real Madrid hazai pályán Cristiano Ronaldo mesterhármasával 3-0-ra nyert a Wolfsburg ellen a labdarúgó Bajnokok ligája negyeddöntőjének visszavágóján, és 3-2-es összesítéssel jutott be az elődöntőbe.  A Manchester Citynek még egy kihagyott büntető is belefért a Paris St.Germain ellen -először elődöntősök az égszínkék-fehérek. 

A Real Madrid úgy kezdte a mérkőzést, ahogy egy összesítésben kétgólos hátrányban lévő csapatnak hazai pályán kell. A Wolfsburg védelme a 16. percig állta a sarat, akkor Cristiano Ronaldo szerezte meg a vezetést. Egy perc múlva megint Ronaldo volt eredményes, ezzel összetettben már egyenlő volt az állás.

A 30. percben Julian Draxler, a német együttes egyik legjobb játékosa megsérült, a 32. percben le is kellett cserélni. Érdekes módon a wolfsburgiakat nem viselte meg kreatív játékosuk hiánya, sőt, akár megszerezhették volna a továbbjutást jelentő gólt, de nem tudtak betalálni.

A 77. percben körülbelül húsz méterre a Wolfsburg kapujától jutott szabadrúgáshoz a Real, a labda mögé természetesen Ronaldo állt, aki megtalálta a rést a szétnyíló sorfalon, és eldöntötte a továbbjutást.

A Manchester City már az első félidőben betalálhatott volna a PSG ellen, ám Kun Agüero a 30. percben a kapufa mellé lőtte a buktatásáért megítélt büntetőt. A második játékrészben aztán a manchesteri együttes megszerezte a megnyugtató előnyt: Kevin de Bruyne pazar tekerésből talált be. Ezzel az angol csapat története során először került be a BL legjobb négy csapata közé.


Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó (összesített eredmény):
Real Madrid-VFL Wolfsburg 3-0 (3-2)
Gólszerző: C. Ronaldo (16. perc, 17., 77.)

Manchester City -Paris Saint-Germain 1-0 (3-2)
gól: De Bruyne (76.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: