2014-02-14 11:45:58• hírek • Kocsis Zoltán

Craiovai betörők garázdálkodtak Tasnádon

A tavalyi év decemberének folyamán szokatlan esemény borzolta fel Tasnád kisvárosi csendjét és nyugalmát: ismeretlen tettesek egy óra leforgása alatt három lakásba hatoltak be és lopták el az ott talált készpénzt és ékszereket. A rendőrségnek közel két hónap után sikerült elfogniuk a tetteseket, akiket február 13-án vettek őrizetbe.

A több hét kitartó nyomozás után kiderült, hogy a betöréseket négy személy követte el, valamennyien craiovaiak. Ami ennél is érdekesebb, a bűnbanda gyakorlatilag családi vállalkozásként működött: Dida I. és Ion I. ugyanis házastársak, Amalia A. és Marius S. pedig élettársak.

A betöréseket követően a négy személy egy franciaországi rendszámmal rendelkező Opel típusú személygépkocsival hagyta el a helyszínt. Ezen a szálon elindulva a rendőrség kiderítette, hogy több házba is megpróbáltak betörni. Módszerük egyszerű volt: a bejárati ajtót próbálták felfeszíteni. Ám csakis ott, ahol nem tartózkodtak otthon a tulajdonosok. Ahol viszont otthon voltak, azt hazudták, hogy leszakadt autójuk kipufogórendszerének dobja és ennek felkötésére egy darab drótot kértek.

A három lakásból a banda összesen 9000 lejnyi készpénzt és gyógyszert lopott el. A rendőrség tovább folytatja a nyomozást annak érdekében, hogy felderítse a négyes esetleges egyéb törvénytelen tevékenységét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: