2014-05-26 16:55:38• hírek • MTI

Corlatean: Románia bizonyította Európa iránti elkötelezettségét

Üdvözölte Titus Corlatean külügyminiszter hétfőn a romániai EP-választás eredményét, amelyet a románoknak az Európai Unió iránti határozott elkötelezettségeként értelmezett.

Corlatean a román külügyminisztérium által kiadott közleményben üdvözölte, hogy a románok nagyobb arányban mentek el szavazni a vasárnapi EP-választáson, mint öt évvel korábban. A 2009-es EP-választáshoz képest Romániában csaknem öt százalékkal volt magasabb a részvétel.

Hozzátette: a választás eredménye azt mutatja, hogy Románia továbbra is az Európai Unió politikai projektjének fenntartását szorgalmazó országok közé tartozik. Ezt mutatja - magyarázta -, hogy Romániából nem került be az Európai Parlamentbe EU-ellenes politikai erő.

Megállapította, hogy az ultranacionalista és az euroszkeptikus áramlat teret nyert Európában, ilyen körülmények között szükség van arra, hogy a demokratikus Európa mozgósítson és egységesen cselekedjen az Európa demokratikus hagyományát veszélyeztető áramlatok megakadályozása érdekében.

Corlatean szerint elsősorban olyan eredményeket kell felmutatni, amelyekkel meg lehet győzni az európai állampolgárokat, hogy Európa számára az unió jelenti a megoldást, és a gondokat éppen az EU-ellenes politikai pártok által javasolt, EU-tól való elszigetelődés okozza.

Egy májusi Eurobarométer szerint uniós szinten Romániában (és Észtországban) a legmagasabb arányú (a lakosság 58 százaléka) az EU-ba vetett bizalom.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: