2016-06-02 15:10:29• hírek • Szatmár.ro

Coica szerint összeesküvés volt a Transurban-sztrájk

Dorel Coica szerint a konfliktusban nem volt szükség az ő közbenjárására.

Szatmárnémeti polgármestere csütörtök délben sajtótájékoztatón beszélt a Transurban közszállításért felelős vállalatnál kialakult konfliktusról. A buszok ugyanis reggel nem futottak ki, a dolgozók így jelezték elszántságukat, ugyanis a megkötésre váró kollektív munkaszerződésből számos olyan dolog maradt ki, ami számukra elengedhetetlenül fontos lett volna.

Dorel Coica szerint a Transurban-dolgozók sztrájkja a választási kampány része volt, amit két ellenjelöltje is kihasznált.

A polgármester a sajtó kérdésére elmondta: azért nem vett részt a közvetítésben a dolgozók szakszervezete és a cég vezetői között, mert az előzetes tárgyalások során nem kérték a részvételét - így a botrány kitörésekor pedig már nem érezte úgy, hogy "a polgármesternek ott lenne a helye."

A dolgozók a csütörtöki nap folyamán többször is kérték, hogy a polgármester jelenjen meg a Transurbannál, hogy közvetítsen a konfliktusban álló felek között, de Dorel Coica nem válaszolt pozitívan a kérésre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: