2016-09-27 14:10:49• hírek • MTI

Clinton stábja elégedett az első elnökjelölti vita után

Hillary Clinton kampánystábja elégedetten nyilatkozott helyi idő szerint kedd hajnalban a demokrata párti politikus és republikánus párti ellenfele, Donald Trump között előző este lefolytatott első elnökjelölti tévévitával kapcsolatban, s a volt külügyminiszter esélyeinek javulását remélik.

Miközben még Rudy Giuliani, Donald Trump szoros szövetségese is elismerte újságíróknak rögtön a vita után, hogy Donald Trump nem szerepelt valami fényesen, Hillary Clinton támogatói és kampánycsapatának tagjai már a jövőre vonatkozó következtetéseket vontak le a faggatódzó újságíróknak.

Robby Mook, Clinton kampánymenedzsere szerint Donald Trump zavarban volt, mert észrevette, hogy nem tudja felvenni a versenyt Clintonnal. Jennifer Palmieri, Clinton kommunikációs igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az elnökjelölti vita könnyebb volt, mint amire számítottak, s Trump "többször lépre ment, még akkor is, amikor nem is próbálták lépre csalni". Mitch Stewart, aki Barack Obama demokrata párti elnök újraválasztási kampányának egyik szakembere volt - s bár támogatja Clintont, de nem áll vele kapcsolatban - azt hangsúlyozta, hogy Clintonnak sikerült szerethető arcot felmutatnia magáról, s "talán ez az, ami a legfontosabb a számára, hogy sikeres lehessen". David Pflouffe, Obama elnök egykori kampánymenedzsere és beszédíróinak egyike azon meggyőződésének adott hangot, hogy Hillary Clintonnak sikerült a még habozó demokrata párti szavazókat az urnákhoz csábítania, sőt Pflouffe szerint jó néhány nem demokrata párti voksolót is meggyőzött, hogy inkább őrá szavazzanak, mint republikánus vetélytársára. "Jó okot adott a demokratáknak arra, hogy megnyugodjanak" - fogalmazott Pflouffe.

Ben Carson sebészprofesszor, aki szintén pályázott a republikánusok elnökjelöltségére, a Fox-televízióban arról beszélt, hogy Trump "sokat tanul majd ebből a vitából". Laura Ingraham, a republikánusokhoz közelálló publicista leszögezte: Clinton felkészülten érkezett a vitára, Trump sok lehetőséget hagyott ki. A Fox-televízió sajtóval foglalkozó szakértője, Howard Kurtz elismerte ugyan, hogy a vitát Hillary Clinton "nyerte", de szerinte Trump halvány szerepléséért a vita műsorvezetője, Lester Holt a hibás, mert az agresszívabban megfogalmazott kérdéseket Trumpnak tette fel, s a két elnökjelölt közül Trumpot szakította többször félbe. Newt Gingrich volt republikánus házelnök pedig, egyedüliként a republikánus elnökjelöltet támogatók közül, Trump "óriási, történelmi" győzelméről beszélt szintén a Fox televízióban.

Hillary Clinton és Donald Trump kerülte a nyilatkozatokat és az értékeléseket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: