2013-02-18 09:54:59• hírek • Blikk.hu

Nagy a baj: Cipőt újra kellett éleszteni

Leállt a keringése, ezért újra kellett éleszteni a Republic együttes frontemberét! Ahogy arról a Blikk korábban beszámolt, Bódi László Cipő péntek hajnalban került kórházba, hirtelen szívritmuszavar lépett fel nála, amelynek következtében elveszítette eszméletét.

Szerencsére a segítség időben érkezett, így a szívét sikerült újraindítani, a jövő azonban egészségügyileg egyelőre bizonytalan.

- Cipő még mindig mélyaltatásban fekszik az intenzív osztályon, miután újra kellett éleszteni, mert leállt a keringése - kezdte a Blikknek a zenekar menedzsere, Abella Miklós. - A következő pár napban az orvosok sem tudnak többet tenni. Infúziót kap, az állapotától függ, hogy mikor ébresztik fel.

A mostani álláspont szerint csütörtökig várnunk kell - tette hozzá a menedzser, aki azt is elárulta, Cipő gyerekkora óta küzd szívnagyobbodással, komolyabb problémákkal azonban először négy évvel ezelőtt kellett szembenéznie.

A Blikk 2009-ben végigkövette, ahogy az énekesnek egy sztentet - azaz egy fémhálót - ültettek be a szívébe, miután Cipő egy zenekari próba alkalmával hirtelen rosszul lett. Ezek után azonnal egy rohammentő szállította kórházba. Akkori orvosa, dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatója szívizomgyengeséget, kisebb infarktust és előrehaladott koszorúérbetegséget állapított meg nála. A zenekar menedzserétől azonban megtudtuk, jelen esetben nincs szó infarktusról, Cipő mostani állapotát a szívritmuszavar okozta.

A teljes terjedelmű cikk itt olvasható!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: