2017-02-05 10:39:20• hírek • Kocsis Zoltán

Célba vette az ifjúsági olimpiát a szatmári sportoló

Szingapúr és Nanking után 2018. október 1-12. között Buenos Airesben rendezik meg az ifjúsági olimpiai játékokat. Könnyen lehet, hogy az argentin fővárosban szatmári sportoló is jelen lesz: Vida Ármin nem csak álmodozik róla, de tesz is érte.

A 17 éves lázári fiú a Samuraiul SK karatékája és az utóbbi években sorra érte el a jobbnál-jobb eredményeket: négy aranyat, egy ezüstöt és két bronzot az országos bajnokságokon egyéniben és csapatban, egy ezüstöt és két bronzot az Európa-bajnokságokon.

"Elsősorban kiváló lábtechnikájával sikerült megnyernie a legtöbb versenyt. Az ő álma, hogy jövőre kijusson az ifjúsági olimpiára Buenos Aires-be. Persze ehhez még bizonyítania kell ebben az évben az országos, Európa- és világbajnokságokon. A lehetőség azonban adott és reméljük, kitartó munkával sikerülni is fog", jelentette ki Magos Róbert hat danos mester, Ármin edzője.

Buenos Airesben a 14-18 éves fiúk és lányok három korosztályban mérhetik össze majd tudásukat kumite műfajában.

A Samuraiul immár tizenkét éve várja a mozogni, karatézni vágyó fiatalokat Lázáriban, a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében. Magos és a két danos Filer Ivan vezetésével az elmúlt évtizedben száznál több lázári és a környékbeli falvakból érkező fiatal sajátította el a harcművészet fogásait, szellemiségét. Sok ügyes gyerek volt közöttük, ám kétségtelenül Vida Ármin az egyik legtehetségesebb.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: