2009-03-24 15:18:45• hírek • Parajdi Andrea

Cél a schengeni kritériumok elérése

Munkagyűlést szerveztek az egyes intézmények által, a halmi határátkelő modernizálására készített projektek áttekintésének céljából. Lehetőség van arra, hogy a román-ukrán-magyar-szlovák uniós finanszírozású program keretében az egyes intézmények közös pályázatot adjanak le.

A Szatmárnémetiben kedden megszervezett találkozón az Országos Határőrparancsnokság, a Vasutak Regionális Igazgatósága, az Országos Utak Regionális Igazgatósága és a Fejlesztésügyi Minisztérium képviselői is jelen voltak. Továbbá az érintett települések, vagyis Halmi és Túrterebes polgármesterei is részt vettek.

A késő délutánig elhúzódott találkozón minden intézmény bemutatta, milyen projekt elindítását tervezi. Ez azért fontos, mivel így össze lehet hangolni, és közös pályázatot lehet kidolgozni a kiírás előtt álló román-ukrán-magyar-szlovák uniós finanszírozású program keretében - mondta el Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Területfejlesztési Igazgatóság vezetője.

Mint megtudtuk, már elindítottak egy olyan pályázatot, amely a határőrség épületének teljes felújítását, valamint a shengeni kiritériumok megteremtését célozza meg. A tervek szerint Halminál hat sávon fog haladni a forgalom, különválasztják az egyes gépkocsi típusokat. Ukrajnába is átvezet majd egy bővített út, amelyet komoly biztonsági rendszerrel is felszerelnek. A vasúti átkelő is modernizálásra kerül, ugyanis ez alapfeltétele a schengeni normáknak.

Pataki Csaba elmondta, a Szatmár Megyei Tanácsnak az is érdeke, hogy a helyi közösség is haszonélvezője legyen a pályázatnak, ezért gondoskodni fognak arról, hogy a jobb közlekedési kondíciók által várhatóan növekvő forgalom ne haladjon át az ottani településeken. Elképzelések vannak arra, hogy a problémát egy elkerülőút kiépítésével oldják meg.

A tervek szerint Halminál hat sávon fog haladni a forgalom

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: