2014-12-26 13:06:21• hírek • MTI

Több tucatnyian nosztalgiáztak Ceausescu sírjánál

A bukaresti Ghencea katonai temetőben több tucatnyi nosztalgiázó gyűlt össze Nicolae Ceausescu sírjánál az egykori kommunista diktátor kivégzésének 25. évfordulóján - közölte csütörtöki helyszíni tudósításában az Antena 3 hírtelevízió.

A beszámoló szerint a nosztalgiázók gyertyát és virágot hoztak a diktátor és felesége sírjára, és egyesek rögtönzött beszédeket is tartottak, hazafias verseket mondtak és énekeltek a sír mellett. Sokan a diktátor portréját is magukkal hozták.

A szónokok mozgósító hangvételű beszédeikben arra emlékeztettek, hogy milyen jó volt a kommunizmus idején, hiszen az akkori rendszer mindenki számára biztosított munkahelyet és megélhetést. Úgy ítélték meg, hogy 25 évvel ezelőtt ellenforradalom rázta meg Romániát, mely rosszat hozott az országra. Bírálták a kapitalista rendszert, és azt is, hogy Romániában jelenleg nem működhet kommunista párt.

Hasonló temetői zarándoklatok évről-évre előfordulnak Romániában a Ceausescu házaspár kivégzésének karácsonyi évfordulóján és január 26-án, a diktátor születésnapján.

Az INSCOP közvélemény-kutató júniusban még azt mérte, hogy Nicolae Ceausescut tartják a legtöbben Románia eddigi legjobb államelnökének. Ugyanannak a közvélemény-kutatónak a forradalmi évfordulóra készített mérésében már mindhárom posztkommunista államfő megelőzte Ceausescut.

Az évfordulós felmérésen a megkérdezettek alig 17 százaléka mondta, hogy a néhai Ceausescura szavazna, ha elnökjelölt lehetne. Idén áprilisban az IRES közvélemény-kutatása még azt jelezte, hogy a kommunista diktátor megnyerné az államfőválasztást, ha élne. Áprilisban a válaszadók kétharmada meg volt győződve arról, hogy az emberek ma is megválasztanák Ceausescut államfőnek, és 46 százalékuk állította saját magáról azt, hogy rá voksolna.

Ceausescut és feleségét 1989. december 25-én végezték ki egy rögtönítélő katonai bíróság másfél órás tárgyalás után hozott ítélete alapján. A kommunizmus romániai uralmát országos népfelkelés döntötte meg, amely a Tőkés László református lelkész elhurcolása ellen tiltakozó temesvári megmozdulásból bontakozott ki 1989 decemberében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: