2015-05-26 10:46:49• hírek • MTI

Carlo Ancelottit menesztették a Real Madridtól

Távozik posztjáról Carlo Ancelotti, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője. Florentio Perez, a klub elnöke hétfő este rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy két év után menesztették az 55 éves olasz szakembert.

"Nem volt könnyű döntés, de itt az ideje, hogy új lendületet kapjon a csapat" - mondta Perez, aki várhatóan jövő héten nevezi majd meg a tréner utódját. A döntés hátterével kapcsolatban megjegyezte, a Real Madridnál mindig a legmagasabb a követelmények, és mindenhol a legjobb eredményt szeretnék elérni.

Ancelotti 2013 nyarán vette át az együttes irányítását - eredetileg hároméves szerződést írt alá -, első szezonjában rögtön teljesítette a vezetés és a szurkolók legnagyobb álmát, azaz megszerezte a klub történetének tízedik Bajnokok Ligája (korábban BEK) serlegét, és ugyanebben az idényben a Király Kupát is elhódította a Barcelona legyőzésével.

A mostani idényben ugyanakkor trófea nélkül maradt a szupersztárokkal felálló együttes, a bajnokságban a Barcelona mögött másodikként zárt a csapat, a BL-ben az elődöntőben a Juventusszal szemben maradt alul, míg a Király Kupában a városi rivális Atlético Madrid búcsúztatta. Az eredménytelen szezon ellenére egy spanyol rekordot sikerült felállítania a csapatnak, ugyanis sorozatban 22 tétmérkőzést nyert meg.

Ancelotti a francia Paris Saint-Germain együttesétől szerződött a spanyol fővárosban, Párizsban bajnoki címet ünnepelhetett, ezt megelőzően a Chelsea, valamint az AC Milan kispadján ült. Utóbbit 2001 és 2009 között irányította, bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját nyert a milánói piros-feketékkel.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: